2024 januárjában huszadik születésnapját ünnepelte a SzemeSZTEr, a Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudomány Tanszékének havi magazinműsora. Ennek alkalmából szerettük volna jobban megismerni a műsor főszerkesztőjét és a tanszék oktatóját, Klucsik Editet.

Mesélj egy kicsit magadról és az egyetemi éveidről! 

Én Békés megyéből származom, Kondoroson töltöttem a gyerekkoromat és utána Békéscsabán jártam az akkor nagyhírű Rózsa Ferenc Gimnáziumba. Innen pedig evidens volt, hogy Szeged felé orientálódjak. Elmondom őszintén, én tanító néni szerettem volna lenni. Egész pici korom óta mindig mindenkit tanítottam. Az öcséim és az osztálytársaim nagyon „örültek” ennek, mert sokat magyaráztam. Végig kitűnő tanuló voltam az általános iskolában és a gimnáziumban is, így az osztályfőnököm azt tanácsolta, hogy ne tanítónőnek menjek, hanem inkább valamilyen tanári szakra az egyetemen. A két legkedvesebb tárgyam alapján egyenes vonalú volt, hogy a magyar-történelem szakra jelentkezzek, az akkor még József Attila Tudományegyetemre.

Szerintem életem egyik legszebb 5 évét töltöttem itt, nagyon pezsgő egyetemi élettel, és egy jól működő JATE Klubbal, amely akkoriban nem csak a szórakozási igényedet, hanem a szellemi fejlődésre való igényed is kiszolgálta. Kormos Tibor és Jóni Gábor vezették akkor a klubbot, és tényleg nagyon minőségi programok is voltak a JATÉ-ban, tehát egy központi találkozó hellyé is vált. Emellett magát a szakot is nagyon szerettem, voltak meghatározó egyéniségek, akik szinte az egész későbbi karrieremre is rányomták a bélyeget, ezen felül pedig innen szereztem magamnak férjet is, ugyanis a történelem tanszék akkori fiatal adjunktusa, Kövér Lajos lett a férjem a végzést követően. Az akkor még Élelmiszeripari Főiskolán kezdtem el tanársegédként dolgozni, ami ma már szintén az egyetemhez tartozik, tehát több szállal kötődtem már akkor is a Szegedi Tudományegyetemhez. Ezenkívül pedig az ELTE-n is elvégeztem a politológiát.

 Mi történt veled az egyetem után?

A rendszerváltás kicsit átalakította a képzési struktúrát, megszűntek az általam oktatott tárgyak a SZÉF-en. Én akkor pont GYES-en voltam otthon, így oda már nem vettek vissza. Ezért egy nagy váltásra volt szükség. Bár eredetileg, ahogy mondtam, tanítónak készültem és tanítani akartam, de egy középiskola zárt tantestületében végzett munka akkor már nem volt annyira vonzó számomra a felsőoktatás szabadabb világa után. Így kerültem aztán a Magyar Televízió Szegedi Körzeti Stúdiójához, ahol szerkesztő-riporterként kezdtem el dolgozni. Ez egy nagy váltás volt, mert én előtte soha nem foglalkoztam újságírással, tehát akkor csöppentem bele ebbe a történetbe, ami viszont aztán egy szerelemprojektté vált, és ez mind a mai napig tart. Ugyan 2002-ben elküldtek a Magyar Televíziótól, de 2003-ban újra alakult a helyi televíziózás Szegeden, és gyakorlatilag egy pici megszakítással azóta is dolgozom a ma már Szeged Televíziónak hívott szervezetben, úgyhogy ki tudom élni az újságírói vágyamat. 
A helyi televízió és a körzeti tévé is azért volt jó, mert nem skatulyázódtunk be, nagyon sok műfajban kipróbálhattam magam, egyik nap híradót szerkesztettem, másik nap magazint, de csináltam dokumentumfilmet, és egy játékfilmet is. Szóval egy ilyen munkakörnyezetben nagyon sokfajta kihívásnak kell megfelelni. Mindemellett – az akkor már Szegedi Tudományegyetemen – elvégeztem egy felsőfokú kulturális menedzser képzést is, biztos, ami biztos, „hátha kell még nagyot váltani” címszóval.
2002-ben vette át Szajbély Mihály a Kommunikáció Tanszék vezetését, aki egy kicsit új profilt és utat jelölt ki. Bár akkor még nem volt a BA és MA megosztás, de ő már azt képviselte, hogy ha újságírókat és kommunikátorokat is képzünk, akkor szükség van egy nagyon erős gyakorlati oktatásra. Időben akkor indult el a Telin Televízión a SzemeSZTEr testvére, a TudományEgyetem is, ezért az egyetemi vezetés és a tanszék közreműködésével kerestek egy olyan televízióst, aki a tanítástól sem riad meg, és így kerültem én a tanszékre 2002-ben, és azóta is itt dolgozom. Úgyhogy végül is a pályám során a tanítás és a televíziós újságírás összeért, és azóta is párhuzamosan csinálom a kettőt.

Volt korábbi kapcsolatod a filmezéssel, televíziózással, akár már gyermekként? Megfordult korábban a fejedben, hogy ezzel fogsz foglalkozni a jövőben?

Nem. Lelkes tévénéző voltam, hisz a televízió az aranykorát élte a fiatalkoromban. Azonban az mindig jellemző volt rám, hogy nagyon nyitott voltam a politikai, közéleti eseményekre, és ezekkel akár politológus szemmel is szívesen foglalkoztam. Ellenben egészen addig, amíg nem hozták úgy a fent említett körülmények, addig nem fordult meg a fejemben, hogy én ezt újságíróként műveljem. Viszont, ahogy jött a lehetőség és elkezdtem, akkor nagyon-nagyon megszerettem.

Említetted, hogy vannak saját filmjeid is, mesélnél ezekről?

Ugye mind a Körzeti TV, mint a Szeged TV a nem fikciós műfajokban utazott, úgyhogy elsősorban dokumentumfilm, portréfilm készítése volt az, ami adódott a híradó szerkesztése és a magazinok készítése mellett. Az egyik legkedvesebb ilyen filmem az a Jakucs professzorról készített anyag, megint visszakapcsolódva a Szegedi Tudományegyetemhez. Ő egy nagyon híres barlangkutató volt, aki utána itt tanított az egyetemen, és nagyon nagy élmény volt, amikor elmentük Aggtelekre forgatni, ahol felfedezett egy barlangot. Be is vitt bennünket olyan részre, amit a közönség nem láthat, és jó volt látni és megélni, hogy milyen tisztelettel viseltettek ott iránta.
Talán az egyik legnagyobb sikert a Juhász Gyula szerelmei című film érte el, amiben már voltak fikciós részek is, dramatizált jelenetek. Emellett megint csak visszakanyarodva a Szegedi Tudományegyetemhez, csináltam egy három részes egyetemtörténeti filmsorozatot. Ez egy igen nagy kaland volt, mert a Nemzeti Filmarchívumban kutakodtam olyan felvételek után, amelyek a 20-as, 30-as években készültek Szegedről. Még Kolozsvárra is elmentünk forgatni, tehát egészen a Kolozsvári Egyetem megalapításától követtük végig az intézmény történetét, majdnem a 2010-es évekig. Ekkor készült ugyancsak kapcsolódva egy kicsit az egyetemhez, a Honfoglalók hagyatéka című három részes sorozat, melynek az egyik fő interjú alanya az a Révész László, aki most a Régészeti Tanszéket vezeti. 
Voltak kisebb PR filmek is, majd nyílt egy olyan lehetőség három évvel ezelőtt, hogy a Szegedi Pinceszínházzal együttműködve, meg lehet filmesíteni az egyik darabjukat, amelynek a rendezésére engem kértek fel. Ezt elvállalva pedig játékfilmmel is bővült a repertoárom, és a „Tessék engem elrabolni!” című film, azóta egy különdíjat is elhozott a Bujtor Filmfesztiválról, amire nagyon büszkék vagyunk. Ez mindenkinek nagy kaland volt, és szerintem egy nagyon szép emlék lesz az életünkben.

Tervezel-e csinálni most új filmet, van-e új projekt a fejedben?

Az igazság az, hogy tervek mindig vannak a fejemben, de most egyelőre úgy érzem, hogy egy kicsit kapacitás problémákkal küzdök. Itt az egyetemen nagyon sok órám van, a kommunikáció tanszék szép számú hallgatói bázisának hála. Emellett pedig csinálom a tévés munkát is, ami nem csak a híradók, magazinok szerkesztését jelenti, hanem én vagyok a televízióban az – ezt úgy hívják a nagy csatornáknál, hogy programigazgató –, aki hétről hétre összeállítja a műsortervet, és megnézi az összes műsort, ami befut. Ez egy nagyon időigényes feladat, úgyhogy most azt érzem, hogy egy kicsit kapacitásbeli gondjaim vannak, de nyilván, ha adódna valami új lehetőség, mint a „Tessék engem elrabolni!”-nál, akkor nem ugranék el a feladat elől.

Húszéves a SzemeSZTEr. Milyen érzések, gondolatok töltenek el ezzel kapcsolatban?

Hurrá 20 éves! :D
A SzemeSZTEr szerkezetében voltak kisebb változások, de ilyen hatalmas szerkezeti újítás nem lesz benne. Olyan ez kicsit, mint az autósiskolákban a tanulóautó; mindig vannak újak, akiknek meg kell tanulni, hogy hogyan kell egy témát feldolgozni, attól kezdve, hogy megszületik az ötlet, egészen odáig, hogy az utolsó vágókép is rákerül. Akár televíziós műsorkészítésről, akár internetes platformról van szó, az alapváz, amit meg kell tanítani a hallgatóknak, hogy működjön a műsorgyártás, ugyanaz marad. Hiszen majd ez a tudás kell ahhoz, hogy bekopogtathassanak egy működő televízió ajtaján, vagy esetleg egy saját platform elindításában gondolkodhassanak. Nagyon sok olyan volt hallgatónk van, akinek ma már nem feltétlenül a televíziózás a fő profilja, de azt, hogy hogyan kell megjelenni, ahhoz az itt megszerzett tudásukból is merítkeztek. Csak hogy pár nevet meg is említsek; Mayer Yvette, aki most gazdiképzőként ismert, de ha megnézi valaki a kis videóit, akkor azokon látszik, hogy ezek mívesen vannak elkészítve. Vagy Szabados Ági, aki ma már ugyan inkább a könyvek nagyasszonyaként ismert, de életében még párhuzamosan fut az RTL, amihez neki is ott van az a fajta műsorgyártói tapasztalat, amivel a profi videós megjelenéseket csinál. De nagyon sok volt hallgatót lehetne még említeni!
Tehát a SzemeSZTEr-nél is ezeket az alapismereteket tudják elsajátítani az új hallgatók, de ha összejön egy lelkes csapat, mint most is, akkor kisebb újítások mindig lesznek. Mint ahogy a mostani hallgatóinktól új dizájnt, főcímet, inzertalapot és új végestábot is kapott születésnapjára a SzemeSZTEr. Ehhez pedig az kellett, hogy összejöjjön egy olyan csapat, aki hajlandó volt erre időt szánni. A Tiktok jelenlétet, azt fontosnak tartom, hiszen egy középiskolás réteget, vagy fiatalabb réteget így lehet elérni, de ehhez az kell, hogy valaki azt mondja, hogy én ezt szívesen csinálnám.
A SzemeSZTEr működése attól függ, hogy mennyire van vállalkozó szellemű hallgató. Mind a Tiktok-on való jelenlét, mind bármilyen közösségi platformon való jelenlét, az azért igényel egy elköteleződést. Például volt egy időszak, amikor nagyon szépen futott az Instagram profilunk, mert volt 3 olyan hallgató, aki vállalta a folyamatos gondozását. Nyilván, ha most lennének olyan vállalkozó szellemű hallgatók, akik hoznának hétről-hétre jó témákat, vagy werk fotókat, felvételeket egy-egy forgatásról, és azt szívesen megvágnák, akkor nyitott vagyok én is.

Ahogy említetted, egy igazán jó csapat jött össze a mostani időszakra. Van egy olyan mag, akikre mindig lehet támaszkodni?

Igen, habár itt az egyik legnagyobb kihívás az, hogy félévről félévre kicserélődnek az emberek, de persze azért mindig vannak páran, akik megfertőződnek a SzemeSZTEr-ezéssel, és ezért minden félévben vannak, lesznek visszatérő hallgatók. Ehhez segítséget nyújt az is, hogy több féle módon lehet a SzemeSZTEr-t felvenni tanrendileg: szakmai gyakorlatként, „köt.vál.-ként”, „speckoll.-ként”, kezdő és haladó csoportban. Tehát aki akar, akár 2-3 félévet is el tud tölteni, és vannak aztán olyan lelkes hallgatók, akik azt mondják, hogy én már nem tudom felvenni, de szívesen csinálok anyagot, vagy szállok be a szerkesztési feladatokba továbbra is. Sőt, a demonstrátorok is mindig a tehetségesebb és lelkesebb hallgatók közül kerülnek ki, akik meg szintén ezt a kontinuitást képviselik. Volt olyan demonstrátorunk, aki 8 éven keresztül dolgozott a stúdióban, mert belépett alapszakosként, elvégezte a mestert is, majd elkezdett még egy másik képzést is itt az egyetemen, és addig lehetett a mi demonstrátorunk, ami nagy adomány.
Azért is mondom ezt, mert az elején, amikor indult a Szemeszter 2003-ban, meg előtte 2002-ben a TudományEgyetem, akkor én mentem el minden forgatásra a hallgatókkal. Adásról-adásra, főként azokkal, akiknek az volt első anyaga. Ma már ezt nem kell csinálnom, mert mindig vannak olyan hallgatók, akik mentorként a szárnyaik alá veszik az éppen első félévüket töltőket; azt mondják, hogy gyere el velem a forgatásra, vagy elkísérlek én a forgatásra. Tehát ezt a szerepet már átvállalják ezek a diákok, de persze mindig cserélődik ez a csapat, mégis azért van benne egy-két olyan fix ember, akikre lehet építeni. A SzemeSZTEr-t nem is lehet másképp működtetni, mert itt havonta egy adást elő kell állítani, hogy megjelenjen a fix műsoridőn a Szeged Televízióban, és emellett még legalább 20 másik TV-n is, aki átveszi.
Ez ezért is jó, mert azt a fajta fegyelmet is meg lehet tanulni, hogy - bár látszólag egy nagyon szabad világ az újságíróké –, de azért mindenütt van felelősség. Én mindig azt szoktam mondani, hogy ez olyan, mint a hadsereg, hogy amit a felelős szerkesztő utasításba ad, azt végre kell hajtani. Ugyanígy vannak a megkötöttségek is: az adásba kerülés ideje, addigra kész kell lenni az adásnak, annak legalább 30 perc hosszúságúnak kell lenni.

Utolsó kérdésem, hogy tervezitek-e új eszköztárral fejleszteni a stúdiót a szülinap alkalmából?

Azt igazából mindig fejlesztjük, mert ugye annyira gyorsan változik ez a világ. Én mindig azt mondtam, és ezt fenntartom, hogy nekünk azt kell a hallgatóknak megtanítani, ahogy a nagy televíziókban dolgoznak. Tehát ez ugyanolyan, mint a klinikák, ahol a legkorszerűbb módszereket mutatják be. Ha a televíziók egy adott vágóprogramot használnak alapvetően, akkor nekünk arra kell megtanítani a hallgatókat. Ha adott típusú kamerákkal dolgoznak, akkor azokat a típusú kamerákat kell használni nálunk is. Ezért ez azt jelenti, hogy itt a beruházásokkal nem lehet azt csinálni, hogy most megvettünk 10 EDIUS programot, és akkor mindenki fellélegzik, mert 10 évig nem kell hozzányúlni, mert bizony lehet, hogy két év múlva az egészet le kell cserélni, vagy fejleszteni kell. És ugyanez vonatkozik a kamerákra is, hogy azokat kell megmutatni, amikkel a nagy televíziókban találkozhatnak. Amikor a hallgatóink voltak most ősszel az RTL-nél látogatóban, akkor nagyon boldogan jöttek haza, hogy az „RTL-nél is a híradóban ugyanezzel a programmal vágnak!”. Hát persze, merthogy azt mutatjuk meg, ezekre tanítjuk meg őket, és ezért jó, hogy a tanszék vezetésével mindig lehet kooperálni. Minden évben lehet valami pici fejlesztést véghez vinni, most például új kameránk érkezik, már jött egy új vágógépünk, és ami a nagy terv, az a stúdiónak a rendbetétele.

Akkor itt tényleg az oktatóknak is folyamatosan naprakésznek kell lenniük minden újdonsággal és trenddel kapcsolatban.

Igen, és ebben nagy segítségünkre van az, hogy a stúdiónak a vezetője, aki a technikai részt felügyeli, az szintén egy szakmából jött nagy tudású ember, Kovács Zoltán. Tehát figyeli, hogy mi fejlődik, hogy fejlődik, mivel lenne érdemes bővíteni az eszközparkot. Mindig összeállítja a fejlesztési terveket, és akkor ez alapján tudunk szépen előre haladni.

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar oldalán megjelent SzemeSZTEr szülinapi cikke, itt olvasható!

SzemeSZTEr

Tessék engem elrabolni! 

BESZÉLGETŐPARTNER: MÓRÓ BIANKA
KÉPEK FORRÁSA: KLUCSIK EDIT