Együttműködésben a sikeres karrier felé az SZTE hallgatói és alumni tagjai
Szakmai beszélgetésekkel és networking lehetőséggel indult az SZTE Alma Mater Alumni Mentorprogramjának 20. ciklusa.

A Szegedi Tudományegyetem Alma Mater Mentorprogram megnyitója izgalmas esemény volt nemcsak a hallgatók, hanem az alumni mentorok, valamint a partnerek számára egyaránt. A nemzetközi és hazai díjazással elismert program egyedülálló lehetőséget kínál a hallgatóknak, hogy már tanulmányaik alatt közelebbről megismerhessék választott hivatásuk mindennapjait, és mentoraik segítségével, akik több éves tapasztalattal rendelkeznek, fejleszteni tudják szakmai és személyes készségeiket.

2megnyitok.png

A jubileumi eseményen részt vett az egyetem vezetősége, jelenlegi és reménybeli alumni mentorok, valamint az érdeklődő hallgatók.

„Az Alumni mentorprogram lehetőséget ad arra, hogy a hallgatók belelássanak egy cég, szervezet munkafolyamatába, tevékenységébe. Ki tudják magukat próbálni éles helyzetekben, és olyan tudással gazdagodhatnak, ami a jövőjüket illetően építő jellegű lehet.” – hangsúlyozta megnyitó beszédében Prof. dr. Gellén Klára oktatási rektorhelyettes.

1regisztracio_2_k.pngAz Alma Mater Mentorprogram egy olyan kezdeményezés, mely hidat épít az egyetemen tanulók és a szakemberek között. A program célja, hogy segítse a hallgatókat a karrierük építésében és lehetőséget teremtsen az egyetemi tanulmányaik során arra, hogy valós tapasztalatokat kapjanak. A részvétellel a diákok jobban felkészülnek a munkaerő-piacon való helytállásra, lehetőségük nyílik kapcsolatokat építeni, esetleg hosszú távú karrierterveket kialakítani.  Ugyanakkor a kezdeményezés nemcsak a tanulók számára jelent előnyt, hanem a szakemberek számára is, hiszen lehetőséget nyújt a tehetséges fiatalok megtalálására és felkarolására. Az Alma Mater Mentorprogram hozzájárul a Szegedi Tudományegyetem és a munkavilág közötti erős partnerség kialakításához.

Mint Prof. Dr. Görög Márta, alumni ügyekért felelős rektori megbízott az Alma Mater és a 20 ciklus eredményeit bemutató előadásában is kiemelte: „A mentorprogram az utánpótlás képzés egyik alapköve, gyakorlatilag egy win-win szituáció a mentorok és a mentoráltak részéről. A Közép- Kelet Európában abszolút egyedülálló  program sikerességét bizonyítja a mögöttünk lévő 20 eredményes ciklus, a résztevőktől kapott elégedettségi visszajelzések, és kiválóan prezentálja a nemzetközi, valamint a hazai szinten kapott szakmai elismerés.,"

Az Mentorprogram megnyitója izgalommal és motivációval töltötte meg az eseményen résztvevőket. A meghívott vendég Dr. Horváth Szilárd, területfejlesztési koordinációért felelős helyettes államtitkár volt, aki a Szegedi Tudományegyetem alumnusaként fogadta el a felkérést és látogatott vissza alma materéhez. Ő többek között az SZTE közösségi értékét hangsúlyozta köszöntőjében.

2megnyito_5_k.pngA hivatalos programot követően a résztvevők szakmai kerekasztal-beszélgetésen vehettek részt, ahol tapasztalatot cserélhettek, információt szerezhettek a négynapos munkahéttel, a felelősségteljes innováció és a mesterséges intelligencia, valamint a munkahelyi egészségfejlesztés témakörökben. A program iránt érdeklődők a helyszínen is tájékoztatást kaptak, sőt, rendhagyó módon néhány mentorálási együttműködés is a helyszínen szökött szárba.

Elismerésben részesültek azon alumni mentorok, valamint a hátterükként szolgáló cégek, szervezetek, akik évek óta töretlenül részt vesznek a programban, vagy jelenleg több alumni mentorálási lehetőséget is biztosítanak a hallgatóknak.  Számukra a Szegedi Tudományegyetem az SZTE Alma Mater hivatalos Alumni Mentorpont címet adományozta. 

3mentorpont-atadok.jpg

A címet a rendezvényen vette át a szervezetek közül a Csongrád - Csanád Vármegyei Kormányhivatal, a CAS Software Kft., a Givaudan Hungary Kft., valamint az EPAM System.  Az egyéni alumni mentorok közül a helyszínen köszönték meg Dr. Hoffmann Balázs, Dr. Kovács Vilmos, Dr. Prorok János, Nagy István,  Vainel Gergely Gyula, valamint Varga Csaba támogató hozzáállását. 

Az érintettekkel készült részletes interjúk elérhetőek az Alma Mater felületein.

Fotó: Móró Bianka

Még több fotó rendezvényről, valamint az egyéni díjak átadásáról:
https://uniszegedalumni.com/photos-albums/albums/80247

A bejegyzés trackback címe:

https://sztealmamater.blog.hu/api/trackback/id/tr5318237319

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Leírás

Az SZTE Alma Mater, a Szegedi Tudományegyetem alumni szervezete legfőbb célkitűzésének tekinti, egy olyan közösséget építsen, amelyben az egyetem öregdiákjai a diplomaszerzést követően is kapcsolatban maradhatnak az intézménnyel és egymással. Az Alma Mater-tagok részesei lehetnek az egyetemi életnek, értesülhetnek az itt zajló fejlesztésekről, rendezvényekről, és egyedülálló kedvezményrendszert vehetnek igénybe. A szervezet alapvető célcsoportját képezik az egyetemi oktatók és dolgozók mellett azok a volt hallgatók, akik a Szegedi Tudományegyetemen tanultak, és itt szerezték meg diplomájukat.

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása