Fischer Mónika korábban a Pedagógusi Nagyköveti Rendszerben részt vevő egyetemi tanárok számára tartott foglalkozást. A kis létszámú csoport coach foglalkozása pozitív visszajelzésekkel zárult. Fischer Mónika azóta elvégezte az interkulturális kommunikációs oktató technikát, ezen kívül szakfordítóként és tolmácsként is tevékenykedik, így angol nyelven is magabiztosan koordinálja a résztvevőket, továbbá tanári tapasztalatait is megfelelően tudja alkalmazni az SZTE Alma Mater Alumni-uni workshopjain. Interjút készítettünk vele a kultúra témakörét körbe járva. 

Hogyan legyen harmonikus a kapcsolatunk a kultúránkkal egy idegen országban? Külföldre költözéskor először a megannyi íz, illat és szokás hamar leköti a figyelmünket, viszont idővel fenyegetve érezhetjük a saját gyökereinket. Mit tehetünk, hogy országunk egyedüli vagy kisszámú képviselőjeként komfortosan megéljük a kultúránkat és továbbra is beengedjük az újdonságokat?

Erről a workshopon is beszélek, hogy van olyan, amikor valamit kulturális különbségnek tekintünk, vagy a kultúrához kötjük, miközben az lehet, hogy szituációs vagy személyiségből adódó különbség. Ugyanakkor van olyan is, amikor azt hisszük, hogy valaki ilyen vagy olyan, mert olasz, francia vagy brit, és közben meg egyszerűen ez az ő személyisége, illetve az adott szituációnak a jellegzetessége. Tehát mondjuk kismamaként vagy tinédzserkorban valaki bizonyos módon viselkedik stb.

Az, hogy hogyan tudunk egy országban önmagunk maradni, mármint a saját kultúránk részei, miközben befogadjuk az újdonságokat és befogadjuk az új ingereket, az teljes egészében személyes döntés. Nincs köze ahhoz, hogy honnan jövünk, tehát nincs rá univerzális recept, de azt hiszem, hogy itt inkább az játszik főszerepet, hogy ki mennyire nyitott, ki mennyire toleráns személyiség, és ki mennyire etnocentrikus. Erről is szó esik a workshopon. Az etnocentricizmus arra vonatkozik, hogy mennyire, milyen mértékben látunk mindent a saját kultúránk szemüvegén keresztül, mert valamennyire mindenki ezt teszi. Fontos, hogy mennyire tudatosítjuk magunkban, hogy ez bizony a mi kultúránk által diktált értékrend, mert ha nem, vagy nem akkora mértékben nézünk ezen a „kulturális szemüvegen” keresztül, akkor megláthatjuk, hogy a másik kultúra nem veszélyt jelent, nem fenyegetettséget, és nem próbál valamit eltorzítani bennünk, hanem igenis érdekességként tudjuk azt fogadni.

Hogyan legyünk magabiztosak külföldön, ha az adott ország nyelvét nem beszéljük?

Ez azért jó kérdés, hogy hogyan legyünk magabiztosak külföldön, ha nem beszéljük az adott ország nyelvét, mert ez bizony probléma. Legalábbis olyan szempontból, hogy nem biztos, hogy úgy be tudjuk fogadni az adott országot, mint hogyha beszélnénk a nyelvét. Most természetesen nem rövid utazásokra, nyaralásokra gondolok, hanem amikor valahova odaköltözünk. A legelején ez gesztusértékű szokott lenni, amikor mondjuk egy egzotikusabb országba költözünk, ahol nem szokták elvárni, hogy az ember ismerje az adott nyelvet. De minél tovább, minél hosszabb távra tervezünk, annál célszerűbb, hogy beszéljük az adott ország nyelvét. Hogyan lehetünk akkor mégis magabiztosak? Szerintem úgy, hogy ettől függetlenül keressük a kapcsolódásokat. A nyelv egy eszköz, és annak is kell tekinteni. Nem minden a nyelv, nem csak a nyelven keresztül lehet megismerni az adott kultúrát, de kétségtelenül hozzásegít. Tehát, hogyha megmutatjuk a nyitottságunkat, megmutatjuk azt, hogy mennyire kíváncsiak vagyunk a másik országra, akkor szerintem a visszacsatolás miatt, a felénk irányuló bizalom miatt tudunk magabiztosak lenni.

Mennyire fonódhat össze egy személy a kultúrájával? Személyiségünk része-e a kultúránk?

 Az, hogy mennyire fonódik össze egy személy a kultúrájával, elméletfüggő és természetesen erről is szó van a workshopon. Bizonyos modellek szerint nagyobb mértékben fonódik össze, bizonyos modellek szerint ez inkább amolyan szűrőnek tekintendő. Hogyha megint a nyelv és a kultúra kapcsolatát hozzuk elő, talán a nyelven keresztül könnyebb ezt valamilyen szinten megismerni, mert a kultúra az, ahol szocializálódunk, az az elsődleges kultúránk, úgyhogy azt természetesen mindenképp magunkévá tesszük. Belénk ivódik és így lesz a személyiségünk része, de ez megint, visszatérve az első kérdésre adott válaszomra, személyiségfüggő is, hogy mennyire tudjuk ezt mégis úgymond letenni. Egy bizonyos modell szerint, amit „Hátizsák-modellnek” hívnak, minden, ami a kultúránk része, ami a kultúránkhoz tartozik az olyan, mint egy hátizsák. Hogyha elmegyünk egy másik országba, akkor ezt a hátizsákot letehetjük vagy cipelhetjük magunkkal tovább. Tekinthetünk úgy is rá, mint egy biztonsági övre, ami mindig ott van, visszanyúlhatunk és kivehetünk belőle valamit, de tekinthetünk úgy is rá, mint egy teherre, amitől inkább szeretnénk megszabadulni.

Milyen problémák merülhetnek fel két eltérő kultúrából érkező ember kapcsolatában, és azok feloldhatóak-e?

Igazából mindegyik kérdés, a negyedik pedig különösen olyan, hogy egyszerűen erre nem lehet egy-két mondatban megválaszolni őket, és félő, hogy ha belemerülnék, akkor egy disszertáció kerekedne ki belőle. Szóval, két eltérő kultúrából érkező ember kapcsolatában nem csak a két eltérő kultúrából származó problémák okozhatnak valamilyen feszültséget vagy konfliktust, hanem szerepet játszik a neveltetés, a szocializáció, a személyiség, az adott szituáció, az adott életkor, vagy az, hogy mikor találkoznak. Úgyhogy persze felmerülhetnek problémák és természetesen feloldhatóak, de ez nem ilyen fekete-fehér, hanem soktényezős dolog.

Hogyan tudom a legjobban képviselni saját kultúrámat külföldön?

Az ötödik kérdés viszont nagy vesszőparipám, nagy mumusom, mert pont azt látom, hogy az emberek nagy része – most ez egy általánosítás természetesen, az egyszerűség kedvéért – nem igazán veszi észre, hogy bizony mindig, amikor elutazunk külföldre, akkor mi képviseljük a saját kultúránkat, mindig, minden szempontból. Pont azért, mert az emberek úgy működnek, hogy egy egyénről is képesek egy egész nemzetre, egy egész országra általánosítani. Ha ezt túlzásba viszik, akkor ez a sztereotípia. Úgyhogy, ha nem akarjuk erősíteni a sztereotípiákat, ha nem akarjuk azt, hogy rólunk általánosítsanak, akkor bizony úgy kell viselkednünk, hogy tudatában vagyunk mindig annak, hogy mi képviseljük külföldön az adott kultúrát, a mi otthoni, eredeti kultúránkat. Hogy hogyan tudjuk a legjobban képviselni azt? Úgy, hogy ne a negatívumok jussanak az emberek eszébe, tehát, hogy ne a negatív sztereotípiákat erősítsük meg a külföldiek fejében, hanem általunk épp, hogy megkérdőjelezzék azokat. Konkrétumok nélkül, bármilyen sztereotípiára gondoltok, hogy ha külföldön vagytok, akkor próbáljatok úgy viselkedni, hogy az ne igazolódjon be, hogy ne az merüljön fel a másikban, hogy na, igen, mondták már mások, hogy a magyarok azok bizony ilyenek.