Csalár Bence a magyar divatszakma egyik legismertebb és legaktívabb alakja, aki nemcsak szakértőként és íróként, hanem oktatóként és előadóként is formálja a hazai divattudatosságot. Könyvei túlmutatnak az öltözködés felszínességén – a divatot önismereti eszközként és társadalmi jelenségként is vizsgálja. De vajon milyen gondolatok és élmények formálták őt, hogyan látja a divat jelenét és jövőjét, milyen kihívásokkal találkozott az évek során? Az Alumni Uni-Tudásműhely következő előadásán (A divat mondja meg, hogy ki vagy?) célunk, hogy a divat világát egy mélyebb, emberközelibb perspektívából ismerjük meg.

Hogyan mutatnád be magad egy mondattal?

Olyan szakértő divatújságíró vagyok, akit mindig megmozgat a változás lehetősége, és aki hisz abban, hogy ezt a pályát csak úgy lehet hosszú távon csinálni, ha folyamatosan új kihívásokat keresünk – olyanokat, amelyek által egy kicsit többé válhatunk. Valahol ez a divatra is igaz.

Emlékszel, hogy mi volt az a pont, amikor úgy döntöttél, hogy a középiskolai balassagyarmati évek után Budapestre költözöl? 

Nem volt számomra elérhetetlen cél Budapest, mert gyerekkorom óta sokat jártam a szüleimmel a fővárosba, sokszor vásároltunk is olyan ruhákat, amelyek vidéken nehezen beszerezhetőek voltak. Tehát Budapest mindig jelen volt az életemben, egyetemre a Corvinusra jártam, akkor már más szemszögből éltem meg a fővárost. Az egyetem olyan szűrt közeg volt, ahol a gondolkodásmód is más volt, mint amit középiskolában tapasztaltam. Míg gimnáziumban sokszor cikiztek vagy kritizáltak olyan emberek, akikkel nem volt közvetlen kapcsolatom, az egyetemen épp ellenkezőleg, mindig olyan emberekkel tudtam körülvenni magam, akik nyitottak, nem ítélkezőek, és tisztelettel voltak egymás véleménye iránt. Az egyetem volt az első olyan közeg, ahol nem éreztem, hogy kompromisszumot kellene kötnöm az öltözködésemmel vagy a gondolkodásmódommal. Mindenki hagyta kiteljesedni a másikat, egy érettebb, felvilágosultabb közeg volt, ami nagyon fontos szerepet játszott abban, hogy végül Budapestre költözzek.

Mennyire volt nehéz önmagadnak maradni középiskolásként, és hogyan viszonyultak ehhez a többiek?

Természetesen valamennyire zavart, hogy beszélnek a hátam mögött. Felnőttként azonban nem veszem már magamra az ilyeneket, inkább csak elmosolyodom rajta. Nyilván nem oké, de középiskolában mindennapos volt, hogy kaptam beszólásokat. Az volt a hozzáállásom, hogy ha valaki kommentálja az öltözködésemet, akkor az a másik ember saját tapasztalatait tükrözi, nem pedig rólam szól. Például tavaly ősszel kaptam egy kommentet, hogy miért provokálom a közegemet azzal, hogy más stílusban öltözködöm. Volt, aki azon háborodott fel, hogy miért nem viseltem valami „normális” ruhát. Azt tudom válaszolni, hogy nem arról van szó, hogy hogy nézek ki, hanem arról, hogy mit váltok ki a másik emberből.  Azzal, hogy nem fogom vissza magam, meghagyom a lehetőséget arra, hogy azokat a dolgokat valósíthassam meg, amelyek hosszú távon inspirálnak, feltöltenek, és így valóban önmagam lehetek, elvégre önazonosság nélkül nincs fejlődés. 

Mi a divat, mit csinál a divatújságíró, és mit csinál a stylist? Hogyan kapcsolódnak ezek egymáshoz a te életedben?

A divat számomra egy eszköztár, míg a stílus az azoknak az eszközöknek az összessége, amikkel kifejezzük magunkat. A divat segít abban, hogy az identitásunkat formáljuk, és ha hosszú távon követjük, akkor egyfajta önazonosságot találunk benne. A divat mindenki számára elérhető, és ha tágabban értelmezzük, az öltözködés egy mindenkit körülvevő dolog, hiszen mindenki felöltözik reggel, és valamilyen módon választ divatot – még akkor is, ha éppen nem érdekli a divat. A divat tehát egy kikerülhetetlen része az életünknek.

A divatújságírás számomra mindig is egy vágy volt. Már gimnáziumban is újságíró szerettem volna lenni, és sokat írtam, anyukám el is tette a cikkeket, amiket akkor írtam. Az egyetemen is ezt céloztam meg, és így kezdtem el különböző projekteken dolgozni, ahol írnom kellett. Évről évre írtam a legnagyobb magazinoknak, mint a Glamour, InStyle, Marie Claire, Cosmopolitan, Elle. Igazán a szavak világában találtam meg a helyemet, és ma is főként külföldi divathíreket, valamint speciális projekteket írok.

A divatújságírásból nőtt ki az életemben a könyvírás is. Régóta dédelgetett álmom volt, hogy könyvet írjak, de csak akkor akartam belekezdeni, ha már volt egy jó téma és kiadó, amelyik hisz benne. 2019-ben írtam alá a szerződésemet az első könyvemmel.

A stylist szerepe számomra már hosszú ideje nem annyira vonzó. Legalább hat éve nem dolgoztam styling munkákon, mivel nem éreztem úgy, hogy a vele járó      állandó cipekedés nekem való. Szakmai szempontból is úgy éreztem, hogy gyakran olyan embereket kellett öltöztetnem, akikkel nem minden esetben tudtam azonosulni.    

Amikor először találkozol valakivel, mennyire árulkodó számodra az öltözködésük? Meg tudod ítélni a személyiségüket az alapján, vagy előfordul, hogy meglepetések érnek?

Bevallom, nem szoktam automatikusan kategorizálni az embereket az öltözködésük alapján. Inkább azt nézem, hogy mi lehet a történet vagy az érzés mögötte, ami motiválja őket. Az öltözködés sokszor kifejezi a hangulatot, és néha azt érzem, hogy valaki egy biztonságos, kényelmes választást tesz, olyan egyszerű oknál fogva, hogy szimplán túlélje az adott napot. Persze én is változom, nekem is vannak jobb és rosszabb napjaim, amikor színesebb ruhákat választok, vagy éppen egyszerűbbeket. Szóval inkább a mögöttes érzést keresem, nem a kategorizálást.

Mi a véleményed arról, hogy manapság sokkal kevesebb színes öltözködést látunk, és inkább a sötét, egyszínű ruhák dominálnak? Ez a trend divattörténeti változások eredménye, vagy inkább társadalmi és gazdasági tényezők befolyásolják?

Úgy gondolom, hogy a fekete szín azért ennyire elterjedt, mert klasszikusan jól mutat, bármilyen anyagból is van, és sokak számára kényelmes választás. Az emberek gyakran a biztonságra törekszenek, különösen, ha nem érzik magukat kényelmesen a divat világában. De azt is látom, hogy generációs különbségek is szerepet játszanak. Sok fiatal például nem mer kilépni a komfortzónájából, és inkább a fekete, a sötétebb színek felé hajlik. Ugyanakkor, ha valaki színesebben öltözködik, az lehet, hogy tudatos választás, amely segít neki kifejezni önmagát. Én is így vagyok ezzel, például gyakran előre kigondolom, mit fogok felvenni másnap, mert ez a rítus segít abban, hogy jobban érezzem magam a bőrömben, és örömöt okozzon a választásom.

Szerinted előfordulhat, hogy valakinek a kialakult stílusa radikálisan megváltozik?

Igen, szerintem előfordulhat. Ha valaki eléri azt a szintet, hogy valóban önmagára talál, és a döntései összhangban vannak az önismeretével, akkor a stílusa is változhat, akár drámaian.

A 2025. április 8-án készült Alumni Uni-Tudásműhely: „Neked a divat mondja meg, hogy ki vagy?” című előadás képei elérhetők itt.