Szalay-Berzeviczy András, a TranzPress Kiadó ügyvezetője Szegeden mutatta be a Címlapon Magyarország – Hazánk története a nyugati sajtó tükrében 1848–2020 című könyvét 2023. szeptember 27-én. A kötetről dr. Gali Máté történész, a Mathias Corvinus Collegium Társadalom- és Történelemtudományi Iskolájának kutatótanára beszélgetett vele. A könyvbemutató előtt dr. Gali Máté mesélt arról, hogyan ismerkedett meg Szalay-Berzeviczy Andrással, valamint a tavaly késő ősszel A próbára tett nemzet címen megjelent harmadik könyvéről is.

Mesélj egy kicsit a szegedi éveidről, milyen érzésekkel gondolsz vissza rájuk?

Bizton állíthatom, hogy a szegedi éveimre mindig jó szívvel gondolok vissza! Az interjút megelőzően Szalay-Berzeviczy András barátommal, aki ugyancsak az SZTE alumnusa, nosztalgiaképpen elsétáltunk a bölcsészkar épületéhez, ahol felkerestük az Auditorium Maximumot, és az elődök előtti főhajtás jegyében megálltunk az emléktábla előtt, amely jelzi, hogy 1956-ban itt alakult meg a MEFESZ, lényegében véve tehát Szeged a forradalom és szabadságharc (egyik) bölcsőjének is tekinthető. 2006 és 2012 között, amikor szegedi diák voltam, alapvetően teljesen átlagos egyetemistának számítottam. Sűrűn látogattam az olyan ikonikus helyeket, mint a Boci Tejivó, a Mojo Club, a Nyugi Kert, vagy éppen a JATE Klub. Különösen örülök, hogy utóbbi a közelmúltban újranyitott! De persze az órák látogatását sem hanyagoltam el, hiszen a történelem szakon nagyon magas színvonalú képzés folyt, és számos kiváló oktató tanított ott!

Van olyan tanár, akit külön is szeretnél kiemelni, és köszönetet mondani neki?

A teljes oktatói gárdának szeretnék köszönetet mondani, mert nélkülük egyáltalán nem tartanék ott, ahol. Azonban, ha mégis ki kellene emelnem közülük egyet, akkor a nemrégiben elhunyt Sipos Józsefet (1948–2021) mondanám. Nála írtam a mesterszakos szakdolgozatomat, továbbá a kari tudományos diákköri konferenciára benyújtott pályaművemet is. Remek tanár volt, hatalmas tudással a modernkori magyar történelemre vonatkozóan. Amennyire az ereje engedte, minden diákját szakmailag és emberileg is segítette, nemcsak az egyetemi évek alatt, de azt követően is. Megtisztelő volt számomra, hogy a kettőnk barátsága, amely még Szegeden kezdődött, Jóska élete végéig töretlen maradt.

Mi történt veled az egyetem elvégzése után?

Az egyetem befejezését követően egy évvel kerültem Egerbe, a mai Eszterházy Károly Katolikus Egyetem jogelőd intézményébe, annak Történelemtudományi Doktori Iskolájába. Ott az úgyszintén szegedi alumnus, egyben nagyszerű történész, Romsics Ignác lett a témavezetőm, aki nem mellesleg Sipos Jóska kedves barátja is volt. Romsics szigorú, de rendkívül magas nívójú témavezető munkájának köszönhetően 2017-ben „summa cum laude” minősítéssel doktoráltam, de ő volt az is, akinek az ajánlására 2016-ban elkezdtem dolgozni a Szakály Sándor vezetése alatt álló VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltárban, a Horthy-kori Kutatócsoport tagjaként. Onnan 2020-ban kerültem át a Rubicon Intézetbe, 2021 elején pedig a jelenlegi kenyéradóm, a Mathias Corvinus Collegium kötelékébe.

A számos elfoglaltságod mellett hogyan sikerült alakítanod a történészi pályádat?

Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mivel lényegében véve az eddigi pályám során csakis azzal foglalkozhattam, amivel igazán szeretek: a történészi munkával. Gyakorlatilag a munkám a hobbim, és ez jóformán megfizethetetlen dolog. Megadatott, hogy több kötetnek a szerkesztője, társszerkesztője lehettem, amelyen felül büszkeséggel tölt el, hogy a doktori tanulmányaim folyományaként 2014-ben Kolozsvárt, majd 2015-ben Budapesten jelentettem meg a néhai jeles kultúrpolitikus, Berzeviczy Albert (1853–1936) hagyatékban őrzött első világháborús naplóját, 2017-ben pedig publikáltam az életrajzát is. Ezen kutatás révén ismertem meg a Szalay-Berzeviczy családot, különösképpen Szalay-Berzeviczy Attilát, aki teljes mellszélességgel azon projekt mellett állt, hogy egykori neves ükapjának emléke méltó módon kerüljön megörökítésre. 2022 őszén aztán A próbára tett nemzet címmel a harmadik könyvemet is kiadtam, amelyben a 2014 és 2022 közötti válogatott írásaim kaptak helyet. Téma pedig ebben az időszakban bőven volt egy modernkori magyar történelemmel foglalkozó szakember számára, hiszen számos évforduló ekkora esett. A hazai történettudományt pedig a történészek elmés megjegyzése szerint két dolog viszi előre: az évfordulók és a határidők.

Szűkebben vett kutatási területed a Horthy-korszak. Miért ezt az időszakot választottad, mi volt számodra ennyire izgalmas a két világháború közötti Magyarországban?

Erre természetesen csakis erősen szubjektív választ tudok adni. A két világháború közötti időszak, de azt megelőzően a dualizmus kora is, számomra mindig is egy fantasztikusan izgalmas és színes világnak hatott. Ellentétben az 1945 után berendezkedett államszocialista rendszerrel, melyet túlságosan szürkének és monolitnak éreztem. Az egyetemen is azokat az órákat élveztem a legjobban, amelyek az 1867 és 1945 közötti magyar történelmet taglalták.  

Történészként hogyan zajlik az alkotói folyamatod? Hogyan választod ki, mikről írsz, és mi történik az írás előtt és alatt?

Téma bőven akad, mivel minél jobban beleássa magát a történész egy adott korszakba, annál inkább látja, mennyi minden nincs még azzal kapcsolatban feltárva. Ez vonatkozik hazánk 1867-től 1945-ig terjedő történelmére is. Ha kijelöltük a témát, elsődlegesen annak levéltári és könyvészeti forrásanyagát szükséges feltérképeznünk. Nem szokatlan, hogy prekoncepcióval állunk a kérdéshez, ugyanakkor fontos, hogy ha a források a prekoncepciónkat nem igazolják vissza, akkor képesek legyünk felülírni az álláspontunkat! Ezzel kapcsolatban mindig a jeles skót író, Arthur Conan Doyle legendássá vált detektívjét, Sherlock Holmes-t szoktam idézni: nem a tényeket igazítjuk az elmélethez, hanem az elméletet a tényekhez! Az írás folyamata jön ezt követően, amely az anyaggyűjtéshez hasonlóan akár hosszabbra is elnyúlhat, attól függően, hogy a szerzőnek mennyi egyéb kötelezettsége (tanítás, médiaszereplés stb.) van még amellett. Végül pedig a kézirat publikálása, mellyel kapcsolatban a mi szakmánkban nem elképzelhetetlen, hogy akár minimum egy évet is várni kell rá. Összességében a történetírói munka meglehetősen időigényes, tehát nem csodálkoztam, amikor a magyar történészek doyenje, Hajdu Tibor egyszer azt mondta nekem, hogy a történészek legfontosabb testrésze a „sitzfleisch”, azaz a fenék.

Mi a hozzáállásod a kritikákhoz és a véleményekhez, amelyek akár szakemberektől, akár a történelem iránt érdeklőd laikusoktól érkezhetnek a munkáidra? Olvasod és figyeled ezeket?

Borzasztóan hiú ember vagyok, ezért naná, hogy figyelem őket! Mindegyikből igyekszem tanulni, hiszen az a legfontosabb. Természetesen nekem sem esik jól a negatív kritika, de annak sosem láttam értelmét, hogy amiatt huzamosabb ideig duzzogjak, vagy éppenséggel haragtartó legyek.

Végezetül kiknek ajánlanád A próbára tett nemzet címmel tavaly késő ősszel megjelent legújabb könyvedet?

A klasszikus rádiós szlogent kölcsönözve: a modernkori magyar történelem iránt érdeklődő olvasóközönségnek, és mindenkinek, aki szereti! Bízom abban, hogy aki kíváncsi arra, hogy a magyarság miként birkózott meg az 1867 és 1945 közötti időszak próbatételeivel (nemzetiségi kérdés, két világháború, összeomlás, Trianon revíziója stb.), az mindenképpen találni fog a maga számára is értékes és hasznos gondolatokat a könyvemben!