Sárkányok, erdő, oldás-kötés, növények – mindez a fantasztikum ízig-vérig Rusvai Mónika írásainak sajátja. Az immár kétkötetes szerző mesélt arról, hogy a férfiak és nők társadalmi szerepe hogyan tud megjelenni a magyar folklóron keresztül, írói munkásságára hogyan hatott a világjárvány, és egyáltalán mit tud nyújtani a kortárs fantasy irodalom.

Kezdjük a kezdetektől: gyerekkorodban szerettél olvasni? Milyen könyvek nyűgöztek le, és hogyan lett a fantasy az érdeklődésed középpontjában álló kutatási területed?

A fantasy könyvekkel viszonylag későn találkoztam, és mint az én generációmban nagyon sokaknak, A Gyűrűk Ura volt az első, igazán fantasy olvasmányom. Korábban nagyon szerettem a meséket, a magyar népmeséket, amelyeket már akkor is hallgattam, amikor még nem tudtam olvasni. A gimnáziumi éveim alatt főleg szépirodalmat olvastam. Viszonylag kicsi korom óta szerettem volna író lenni.  Az egyetemen, anglisztika szakon végeztem BA-t és MA-t a Pázmányon, és ott jöttem rá arra, hogy lehet fantasztikummal is foglalkozni tudományos keretek között. Az alapszakon még úgy véltem, hogy én majd középkorász leszek, hiszen azok a szövegek, amelyekben volt sárkány és lehetett velük legitim, tudományos módon foglalkozni, azok a középkori szövegek, a BA szakdolgozatomat is a Beowulfból írtam. Aztán a mester szakdolgozatom már egy kicsit izgalmasabb volt, mert abban az európai sárkányalakok két fő típusával foglalkoztam: van a nyugat-európai típusú sárkány, ami inkább bestiális, és van a kelet-európai sárkány, ami lényegében egy embersárkány. Az elmúlt tíz évben azt tapasztalom, hogy az egyetemi közeg is egyre nyitottabb lett a fantasztikum és a spekulatív fikciók felé, a doktori képzésem kezdetén már nyilvánvaló volt, hogy kimondottan fantasyvel fogok foglalkozni.

Hogy kerültél Szegedre fantasyt kutatni?

A mester diplomámat már 2014-ben megszereztem, és legyünk őszinték, azért a bölcsész pálya anyagilag nem kecsegtet nagy reményekkel, úgyhogy ezután egy multicégnél dolgoztam három évig. Később azt éreztem, hogy ez nem az én utam, szerettem volna az egyetemi szférába visszakerülni. Jelenleg az MTA könyvtárában a tudományelemzési osztályon dolgozom, és 2019-ben kerültem Szegedre. Amikor megkezdtem a doktori képzést 2019-ben, utána meg jött is a járványhelyzet. Egyébként Szeged számomra egy abszolút jó döntés volt, maga a város és az egyetem összefonódott azzal az élménnyel, hogy újra egyetemre járok, és azt csinálom, amit tényleg szeretnék.

Fantasy műfaj iránt érdeklődőként sokunkban él a sztereotípia, hogy a sárkányok és a varázsvilág határozzák meg ezt a műfajt. Ezt a sztereotípiát nem biztos, hogy az első könyved fogja megdönteni, hiszen az a sárkányokról szól. Miért választottad ezt a témát?

Én szerettem az egyetemi elméleti munkát a fantasy kutatással, viszont már korábban is éreztem, hogy ezt a tudást jó lenne úgy használni, hogy annak legyen szélesebb közönség felé elérhető outputja. Abban mélyedtem el, hogy az antropomorfikus sárkány vagy a magyar folklórban megjelenő elemek hogy működnek, ezt szerettem volna a gyakorlatban kipróbálni, és végül is az első könyvem, a Tündöklő, ami még 2019-ben jelent meg, az valahogy ennek a gondolkodásnak vagy játéknak az eredménye. Ez egy abszolút klasszikus fantasy, bizonyos értelemben tolkieni hangvételű, hiszen nekem a tolkieni fantasy volt az első élményem, efelé is egy főhajtás az első szövegem. A másik motiváció az volt, hogy tele van a fantasy sárkányokkal, de azért ezek többnyire az angolszász-kelta, esetleg germán, skandináv mondavilágból valók, és a magyar, kelet-európai sárkányok azért kevésbé ismertek még.

Épp elindult a tudományos karriered Szegeden és az első könyved is megjelent, amikor világjárványba csöppentünk. Hogyan élted meg ezt az időszakot?

Minden negatív aspektusa ellenére nekem az a töltekezés időszaka volt. Piliscsabán élek és Budapesten dolgozom, a járvány időszakkal ez az ingázás megszűnt. Továbbá a kutatásomban is nagyban segített az, hogy a tudományos világ átkerült az online térbe, ezért részt tudtam venni olyan konferenciákon is, amelyekre nem tudtam volna eljutni. Illetve pont 2020-ban elnyertem egy ösztöndíjat, a Visegrad Fund Literary Residency ösztöndíját és így 6 hétig voltam Krakkóban 2020 nyarán. Lényegesen kevesebb ember volt az utcákon, egy áldás volt, hogy ennyire nyugodt körülmények között tudtam ott lenni.  A második regényemen ott kezdtem el dolgozni, úgyhogy összességében mindenképpen pozitív volt a járvány időszak mérlege számomra, nyilván azért voltak ennek negatív hatásai is, de szakmailag nem.

Ha már említetted Piliscsabát, Krakkót és Budapestet, amely helyszínek meg is jelennek a második könyvedben. Miért helyezted a Kígyók országa című könyved valós tájakra?

A végső döntést arról, hogy magyar helyszínek lesznek, azt tényleg amiatt hoztam meg, hogy a járvány következtében itthon voltam Piliscsabán, és ha már nem tudok sehova menni, hogy megnézzek helyszíneket és háttérmunkát végezzek, akkor arról írok, aminek a helytörténetét ismerem. Az előző regényemhez képest ez mindenképp nagy váltás volt, hiszen a Tündöklő egy kitalált világban játszódik, egy klasszikus, álközépkori fantasy. Volt egy dilemma, hogy merjem-e ezt magyar, modern közegbe tenni, nemcsak a háttérmunka miatt, hanem attól is azért féltem, hogy ezt hogy fogják fogadni. Valahogy a fantasy egyrészt összeforr azzal, hogy álközépkori, de ha már mégsem az, akkor legalább legyen angolszász vagy nyugat-európai. Az olvasói közösségben valahogy még mindig taszítóan hat az, ha valami nagyon magyar. Krakkó az amiatt került bele, hogy jártam ott és ott kezdtem el dolgozni. A második regényemben is vannak sárkányok, és ott is azt szerettem volna megmutatni, hogy a magyar folklór az nem egy sziget, ami minden környező folklórtól elválasztva létezik, nyilván ilyen nincsen, hanem ezeket az összefonódásokat is igyekeztem megjeleníteni.

Bár Szeged, mint helyszín nem szerepel közvetlenül, a dél-alföldi hagyományokban mélyen gyökerezik az oldás-kötés mágiája, amely hasonlóan megjelenik a könyvedben is a bájolás formájában. Szeretném jobban megérteni, hogy ez hogyan kapcsolódik a helyi folklórhoz és mágiához, és hogyan különbözik esetleg más mágikus elemektől vagy hagyományoktól. Mi köze lehet a sárkányoknak a tölgyfához?

Szeged valóban nincs benne, ennek az az egyszerű oka, hogy sajnos fizikailag viszonylag kevés időt töltöttem ott. A könyvben megjelenő fonalak, amiket oldunk meg kötünk, azok azért mindent összefűznek. Szegeden, a Tisza parton van néhány nagy tölgyfa, mégis a regényben szereplő fák közül egyik sem egy konkrét, valósan létező fának a lenyomata, inkább azt mondanám, hogy sok általam ismert fából gyúrtam össze őket, de az biztos, hogy hatott rám, hogy sokat voltam a Tisza parton. A szegedi egyetemi témavezetőm, Kérchy Anna, volt az, aki rávezetett arra, hogy lehetne erdőkkel is foglalkozni a kutatásomban. Van egy kulturális szörnytan nevű tudományterület, ami arról szól, hogy az, hogy mit tekintünk szörnyűnek vagy rémisztőnek az egy kulturálisan meghatározott dolog, például a szörnyképzést használjuk arra, hogy megfélemlítsünk vagy elidegenítsünk társadalmi csoportokat. A növények az ember szemszögéből nézve egy kicsit hasonló szerepet tölthetnek be, mint a szörnyek, hiszen a növények nagyon idegenek a számunkra, a testük teljesen másként működik. A növényhorror például azt mutatja be, hogy a növények nem szoríthatók be azokba a kategóriákba, mint amit az emberi élet definiálna számunkra. Van tehát egyfajta kapcsolat a szörnyek és a növények között. A második regényemben ezt kicsit ki is használtam: megmutatom benne, mi köze lehet a sárkánynak a tölgyfához.

A könyveidben hangsúlyosan jelenik meg a női szereplők helyzete és dinamikája. Miért tartod fontosnak ezt a témát bemutatni és miért érzed lényegesnek, hogy a női jelenről beszéljünk a történeteid kapcsán?

Alapvetően a fantasyt egy kicsit máshogy közelítem meg, mint a széles olvasóközönség, nem könnyed műfajként tekintek rá. A fantasztikum egy eszköz, amely által beszélhetek olyan témákról, amikről a realisztikus keretek között nehezen tudunk beszélni. A nők helyzete pontosan ilyen, mivel a hétköznapi narratíváinkat nagyon erősen meghatározza az, hogy patriarchális társadalomban élünk, a nőkkel és férfiakkal szembeni szerepelvárások nagyon áthatják azt, hogy hogyan használjuk a nyelvet, hogy milyen történeteket mesélünk, és a fantasztikumot arra igyekszem használni, hogy ebből a látásmódból egy kicsit kiszakadjunk. A nemek szerint beosztott társadalmi elvárások mind a nők, mind a férfiak számára lehetnek megterhelők. A Kígyók országa című regényem elején például egy testvérpárt látunk, egy fiút és egy lányt, Lórántot és Idát, és úgy tűnik eleinte, hogy a kisfiú roppant módon előnyben van. A kisfiú a szülei figyelmét állandóan fel tudja kelteni, és mindenféle társadalmi támogatást megkap ahhoz, hogy ő előre tudjon lépni, a lány meg kevésbé, de később azért kibontakozik, hogy igazából egyiküket sem segíti ez a rendszer abban, hogy ők tényleg a valós személyiségüket kibontakoztassák. Ez egy nagyon összetett kérdés, és valóban nem annyira szokványos, hogy a fantasy ebben mélyed el vagy ebben is elmélyed.

Vannak-e olyan írók, akiket kedvelsz és inspirálnak?

Kezdő íróként Kleinheincz Csilla Ólomerdő trilógiája volt az, ami nagyon motivált, ott is markánsan jelennek meg a sárkányok, illetve a fémerdő, olvasás közben döntöttem el, hogy egyszer szeretnék ezzel a magyar folklórban megjelenő arany-ezüst-réz erdővel valamit én is kezdeni. Rajta kívül a Moskát Anita munkásságát is nagyon érdekesnek találom. Őt más szempontokból, mert elsősorban társadalmi kérdésekkel foglalkozik, és annak politikai vetületével is. Gaura Ágnesnek a Túlontúl című regénye, ami szintén a magyar tündér világgal foglalkozik, vagy a GABO Kiadó science fiction és fantasy antalógiája, amit nagyon érdekesnek találok. Nemzetközi vonalon is azért esik figyelem a kelet- és közép-európai régióra, például Naomi Noviknak a Rengeteg című fantasyja, ami egy fiktív Lengyelországot mutat be, és a közép-európai mondavilágot jeleníti meg. Vagy Catherynne M. Valente Marija Morevna és a Halhatatlan című könyve, amely az orosz folklórból táplálkozik, ez számomra is rendkívül inspiráló volt.  

Hogy vagy a kritikákkal és a véleményekkel? Várhatunk-e újabb szöveget tőled?

A regény megjelenése után leginkább a disszertációmon dolgoztam. Van már egy regény koncepcióm, amiről egyelőre még nem szeretnék beszélni, mert még nagyon sokat változhat. Nálam az előkészítés az hosszabb, mint maga a megírás, mert amikor a tényleges szöveget már megírom, akkor addig jó sok vázlat elkészül. Kritikák feldolgozása terén igyekszem fejlődni, az első könyvnél sokkal nehezebb volt. Azt gondolom, hogy az első könyv, de talán a második sem sikerül mindenkinek tökéletesre. Érdekes volt rájönni, hogy a vélemények lehetnek akár szöges ellentétei is egymásnak. Akkor értettem meg, hogy nem ezekért csinálom. Nem hiszek a lineáris fejlődésben, többnyire érzésből dolgozom, vannak olyan hozzám közel álló emberek, akikről elmondhatom, hogy nekik írok. Már nem próbálom kitalálni, hogy mi az, ami mindenkinek tetszik.

Rusvai Mónika két könyvét, a Tündöklőt és a Kígyók országát a GABO Kiadó segítségével olvashattuk. Ez úton is köszönjük a recenziós példányokat! 

A fotókat készítette: Kleinheincz Csilla, Rusvai Mónika és Móró Bianka