SZEGEDI EGYETEMI SZÍNHÁZTÖRTÉNET - 3. RÉSZ
2023-BAN ÜNNEPLI A SZESZ, A SZEGEDI EGYETEMI SZÍNHÁZ ALAPÍTÁSÁNAK 20. ÉVFORDULÓJÁT. GRATULÁLVA A JUBILEUMHOZ VISSZAEMLÉKEZÜNK SZEGED ÉS AZ EGYETEMI SZÍNJÁTSZÓKÖRÖK, LEGSZEBB, LEGEMLÉKEZETESEBB, LEGSZOMORÚBB PILLANATAIRA, ALAPÍTÁSUKRA ÉS FELBOMLÁSUKRA

Korábbi cikkünkben visszaemlékeztünk a Szent-Györgyi Albert rektorsága alatt alapult SZEISZT-re, majd az őket követő Szegedi Egyetemi Színpad megalakulására és felbomlására. Jelen írásunk az ezt követő eseményeket dolgozza fel.

A cikk első része elérhető itt. 

A cikk második része elérhető itt. 

plakatok.jpg
A SZESZ plakátjai a a 2000-es évekből

Miután Paál István elhagyta a Szegedi Egyetemi Színpad rendezői székét a 80-as években Kormos Tibor, Samu Attila és Czeizel Gábor is vezette a társulatot. Kormos maga is tagja volt a 70-es években. Rendezéseik között volt a Kísérlet (1984), Othello (1986), Caligula (1988). Ekkoriban a színháznak a JATE Klub is helyet adott nem véletlen, hiszen Kormos 1979-től egészen 1991-ig vezette. 1992-ben egy sikeres pályázat után a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója lett. 

Ebben az időben alakult meg a 8:15-ös csoport is, akik előadásaik kezdő időpontjáról nevezték el magukat és még a városi kőszínházban is megfordultak és egyben országos hírnévre tettek szert. Később ez a társaság kettévált és megszületett az Anselmus Repülőszínház és a JATE Stúdiószínház, sőt mellettük tevékenykedett a JATE Klubszínpad és az Alkalmi Színház is. A 2000-es évek elején elcsendesültek a szegedi egyetemi színházi tevékenységek.

szerelmem_elektra.jpg2003 év elején néhány fiatal a Színitanodából megkereste Czene Zoltánt egy közös produkció ötletével. Őt és néhány évfolyamtársát hamar megragadta az ötlet és Czene még az év tavaszára megtalálta Gyurkó László: Szerelmem, Elektra című tragédiáját és szeptemberben már be is mutatták. Ezt az előadást még a Szegedi Fiatalok néven futó társasaság játszotta, viszont 2004-ben már Szegedi Egyetemi Színház néven mutatták be a Karnyónét.

A társulat általában fiatal egyetemistákból áll, de beengednek soraik közé középiskolásokat és öregdiákokat is. A csapat életkorából adódóan a folyamatos kísérletezés jellemzi őket. Igyekeznek magyar kortárs műveket feldolgozni izgalmasan fiatalosan, pezsgőn, de nem ijednek meg attól sem, hogy saját gyökereikhez nyúljanak vissza és azt meséljék el a közönségnek. korábban például a két szegedi egyetemista szerelmes öngyilkosságába torkolló Hamlet előadását vitték színpadra. 

a_szegedi_egyeremi_szinhaz_probaja.jpgAz évek alatt az egyetemi színház számos díjat és elismerést szerzett. Hogy csak néhányat említsünk 2006-ban Az egy szerelem három éjszakája a pécsi egyetemi színház találkozón arany minősítést kapott, majd 2008-ban a Kell egy csapatot alkotói-díjjal jutalmazták.

Ezekben az években azonban nem csak a sikerekből jutott nekik sok, hanem a kihívásokból is. 2006-ban költözniük kellett a SZESZ-nek otthont adó Pinceszínházból, ugyanis az árvíz oda is betört. A teljes épületet, így a színpadot is víz borította, egyetlen megoldásként a továbbállás maradt. Megfordultak a Bálint Sándor Művelődési Ház, Százszorszép Gyermekház és az Alsóvárosi Kultúrház. Egészen sokáig kellett egyik helyről a másikra menniük,  mára már szerencsére állandó helyükké vált a felújított Pinceszínház.  

a_felszarnyu_tunderek_volgye_2010.jpgA műtermek mellett az emberek is változtak, cserélődtek a társulatban. 2010-ben Czene Zoltán hosszas gondolkodás után úgy döntött, hogy átadja a SZESZ vezetését Varga Norbertnek. Czene jelezte, hogy sok terve és célja volt még a műhellyel, viszont az állandó szervezések, teendők és a fennmaradásért való folyamatos küzdelem rengeteg energiát kivett belőle, ami az alkotás kárára ment. Vargának legfőképpen azért szavazott bizalmat, mert már korábban is társulati tag volt. Az új művészeti vezető ismerte a csapat dinamikáját a bevált módszereket és tudta milyen újítások kellhetnek még. Végül Czene Zoltán Sima Mihály A félszárnyú tündérek völgyével búcsúzott a társulattól és átadta a stafétabotot Varga Norbertnek. 

Az első években Varga folyamatosan kísérletezett, hogy megtalálja a társulat számára a legjobb módszereket. A tagok is mindenféle feladatokban részt vehettek, amiben ki szerették volna próbálni magukat, legyen szó egy-egy szerepről, rendezésről vagy világítástechnikáról.

a_tarsulat_a_2011-2012-es_evadban.jpg

A társulat a 2011-12-es évben.

Új célokat tűztek ki maguk elé. Már az előző vezetőnek is nagy álma volt egy találkozó szervezése, viszont ez az ő munkássága alatt nem valósulhatott meg. 2015-ben azonban egy pályázatnak hála sikerült a Nemzeti Együttműködési Alaptól támogatást elnyerniük, aminek köszönhetően megrendezhették az első saját egyetemi színházi találkozót. Első vendégeik között voltak a debreceni, pécsi és a veszprémi társulatok, akik korábban a szegedieket is vendégül látták.

A  2023-AS SZEGEDI EGYETEMI SZÍNHÁZ TALÁLKOZÓ PROGRAMSOROZATA MÁRCIUS 15-18. KÖZÖTT KERÜL MEGRENDEZÉSRE. 

Következő cikkünkben a Naked SZESZ-ről mesélünk, akik a SZESZ keretein belül alakultak meg. Egy egyszerű verszenésítő projektből mára már koncerteket szerveznek. Felléptek már a Levendula fesztiválon, Hungi Vigadóban és a Nyugi Kertben. 

Írásunkhoz forrásként Varga Norberttel beszélgettünk, valamint a lentebb felsorolt oldalakról tájékozódtunk. A képek forrása szintén: 

https://www.facebook.com/SzegediEgyetemiSzinhaz/about_details

https://static.valasztas.hu/parval2002/ve02/oneletrajz/06024d7611813865b525883c3beac5db.htm

A bejegyzés trackback címe:

https://sztealmamater.blog.hu/api/trackback/id/tr3518071718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Leírás

Az SZTE Alma Mater, a Szegedi Tudományegyetem alumni szervezete legfőbb célkitűzésének tekinti, egy olyan közösséget építsen, amelyben az egyetem öregdiákjai a diplomaszerzést követően is kapcsolatban maradhatnak az intézménnyel és egymással. Az Alma Mater-tagok részesei lehetnek az egyetemi életnek, értesülhetnek az itt zajló fejlesztésekről, rendezvényekről, és egyedülálló kedvezményrendszert vehetnek igénybe. A szervezet alapvető célcsoportját képezik az egyetemi oktatók és dolgozók mellett azok a volt hallgatók, akik a Szegedi Tudományegyetemen tanultak, és itt szerezték meg diplomájukat.

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása