Manger Adrienn A magány a garzonban lakik című debütáló kötetének könyvbemutatóját tartotta Szegeden a Stefánia Fiókkönyvtár-klubban. Beszélgetőtársa és az esemény szervezője az SZTE alumnája, Kovács Annabella volt. Manger Adrienn mesélt az írás folyamatáról, témaválasztásról és arról, hogy miért érzett késztetést arra, hogy olvasóit a magány tükrével állítsa szembe. Vajon magunkra ismerünk?

Mesélj, kérlek egy kicsit magadról! Mivel foglalkozol jelenleg?

Szegeden végeztem a Bölcsészettudományi Karon, 2010-ben szereztem diplomát. Kezdetben történelem szakos voltam, váltás után érdeklődésem a német-kommunikáció és a nyomtatott újságírás irányába vitt, ezt szerettem a legjobban. Az első szakmai tapasztalatomat a Délmagyarországnál szereztem gyakornokként az egyetemi éveim után. Utólag sajnálom, hogy nem korábban kezdtem el, ez volt az első lépésem az újságírói pályán. Nagyon szerettem riportokat írni, annak ellenére, hogy szerintem ez az egyik legidőigényesebb műfaj. 2011-ben Budapestre költöztem és egy alapítványnál kezdtem dolgozni PR asszisztensként, azonban hamar elkezdtem keresni a lehetőségeket újságíróként. Több javaslat alapján jutottam el a KOS (Komlósi Oktatási Stúdió) riporter iskolához, később egy ott meghirdetett gyakornoki programon keresztül kerültem a jelenlegi munkahelyemre, az RTL.hu-hoz. Érdekes élmény volt, hogy egyik héten még a tévében nézem a Csillag születik című műsort, a következőn pedig már a színfalak mögött dolgoztam a műsor sikeréért. Házon belül viszonylag gyorsan váltottam a hír műfaj felé.

A debütáló köteted megírása hogyan illeszkedett a főállásod mellé?  

Az időmenedzsment terén nem vagyok túl jó, már az egyetemi évek alatt sem voltam az (a vizsgaidőszakban is hajlamos voltam a tanulást az utolsó pillanatra hagyni). Ez a rossz szokásom megmaradt azóta is. Az olvasásra például könnyebben tudok időt szakítani. Az írás már egy másik kérdés. Arra például úgy szakítottam időt, hogy találkoztam Tallér Edina íróműhelyével, ahová egy meghatározott karakterszámú szöveggel lehetett csatlakozni. Először szóban kaptam visszajelzést a hangosan felolvasott anyagomra, majd írásban is. Ezek a kéthetes találkozások rengeteg energiával töltöttek fel. A novellás kötetem Hessteg című művét erre a műhelyre írtam. Majd szép lassan kialakult, hogy minden szövegem szereplői nők lettek. A munkahelyem időbeosztásának rugalmassága miatt az írói rutinom is folyamatosan változik. Régen a nagy írók sem véletlenül jártak kávéházakba, az íróműhelyek is ilyen hangulatot árasztanak, egymást motiváljuk az alkotási folyamatban. 

A novelláskötet szereplői és cselekményei valósak vagy valós ihletésűek? Ismered a személyeket vagy fikció?

Az írásaimban szereplő karakterek és események mindig valamilyen módon kapcsolódnak a valósághoz, inspirációként szolgálnak, de nem konkrét személyeket ábrázolnak. Gyakran merítem az ihletet a körülöttem lévő emberekből és a mindennapi életből. Például az egyik novellám központi témája a képmutatás, és azt próbálom ábrázolni, hogy a főszereplő valós személyisége mennyire nem áll összhangban azzal a képpel, amit a közösségi médiában magáról sugallni szeretne. A hétköznapi helyzetek, a tömegközlekedés, vagy éppen az online közösségi platformok beszédfoszlányai mind ihletforrásaim közé tartoznak. Bár sokszor az írások kiindulópontja valóságos események vagy megfigyelések, de a cselekmények és a karakterek mindig elképzelt szituációk és személyek. Az online világban számos példát látok arra, hogy az emberek különböző témákban szívesen osztják meg véleményüket, néha kioktató hangnemben. Ez az élmény is hozzájárult ahhoz, hogy az egyes novelláimban megmutassam a társadalom bizonyos szegmenseit és az azokra jellemző viselkedésformákat.

Minden történetedben szerepet kapnak a női karakterek, ezáltal egyfajta tükröt tartasz eléjük. Mit gondolsz, milyen ma nőnek lenni, milyen kihívások elé állítja őket a külvilág?

Szerintem a mai világban nemcsak a nőknek, de a férfiaknak is számos nehézséggel kell szembenézniük. A nők számára pedig további társadalmi és családi elvárások is léteznek, amelyek sokszor a lakóhelytől és a hagyományoktól is függenek. Bár rengeteg elvárás nehezedik rájuk, az írásaimmal azt szerettem volna bemutatni, hogy én is részese vagyok ennek a folyamatnak, nem pedig kívülállóként állítok tükröt eléjük. Fontos számomra, hogy azonosulni tudjunk az általam megfestett helyzetekkel, és ne csak egy példabeszédgyűjteményt lássanak az olvasók. Gyakran az általunk nem is tudatosított elvárások sodorhatnak olyan helyzetekbe bennünket, amelyekben nem érezzük jól magunkat. Nehéz időt szakítani a napi rutinban arra, hogy kívülről szemléljük az életünk alakulását, és sokszor az önámítás és hazugság kerül előtérbe, ami képes károsítani az életünket. Így hát fontos, hogy megértsük és elfogadjuk ezeket a kihívásokat, és tanuljuk kezelni őket a mindennapokban.

Hogyan találkoztál a kiadóddal és hogyan született meg a borító? Milyenek az első visszajelzések?

Tallér Edinán keresztül kaptam felkérést a Tarandus Kiadótól, akik kifejezetten női szerzők debütálását keresték. A borító tervezésénél AI segített, azonban a kezdeti inspiráció egy fotókiállításon érkezett, ahol egy kép nagyon megragadott. Ez adta az alapot ahhoz, hogy a magány és a social media témái köré épüljön a borító koncepciója. A jelenlegi megjelenést egy közös gondolkodási folyamat során választottuk. Bár előre nem tudtam, mire számíthatok az olvasói fogadtatás és kritikák kapcsán, de szerencsére még nem érkezett negatív visszajelzés. Ugyanakkor nyitott vagyok rá, hogy ha negatív kritika érkezik, hiszen az is segít abban, hogy fejlődjek. A könyvem nyilvánosságra hozása és a közösségi média felépítése nagy lépés volt számomra. Az előolvasók eddig pozitív visszajelzéseket adtak, bár sok kérdés merült fel a fonetikus átírásokkal kapcsolatban, például a "halloween" - "hálóvín" átírás. Ezek a döntések a saját írói elképzeléseim eredményei voltak, és szándékosan akartam megosztó kérdéseket felvetni velük. Azzal, hogy az angol kifejezéseket átírtam, szerettem volna felhívni a figyelmet arra, hogy ezek mennyire meghatározóak a mindennapi beszédünkben.

Milyen terveid vannak az írással kapcsolatban?

Azt szokták mondani, hogy a nagy vízválasztó az első és a második kötet között van. Szeretném folytatni az írást, mert már vannak ötleteim. Jelenleg még mindig novellákban gondolkodom, de most már próbálom kicsit kibővíteni a látókörömet, és férfiak szemszögéből is írok, ami számomra egy új kihívás. Egyelőre a megjelent könyv promóciójára koncentrálok, így a következő könyv készítése még a jövő zenéje számomra. De bízom benne, hogy az új projektek előtt még rengeteg izgalmas lehetőség és inspiráció vár rám az írás világában.