2018 óta minden évben kétszer adománygyűjtést szervezünk az #almajóügy akciók keretében, nyáron az iskolakezdéshez, Mikuláskor a karácsonyhoz kapcsolódóan. Ilyenkor arra kérjük az SZTE Alma Mater alumni közösségét, hogy jó állapotú, vagy lehetőségükhöz mérten új dolgokkal segítsenek. A felajánlásokat az Elszalasztott 1000 Év Közhasznú Egyesület és a Szegedi Családok Átmenti Otthona közreműködésével juttatjuk el a rászorulók számára. Az SZTE Alma Mater munkatársai számára minden alkalommal megható az alumni közösség segítő szándéka, még ha tudjuk is, hogy mindez csupán egy-egy csepp a tengerben. Arra gondoltunk, hogy decemberben bemutatunk számotokra néhány olyan embert, akik folyamatosan segítik az egyesületet, és rajtuk keresztül az egyesület tevékenységét, mellyel hozzájárulnak védenceik hétköznapjainak jobbá tételéhez.

Ismerjétek meg Málovics Györgyöt és Berki Boglárkát. Ahogy fogalmaztak, mindkettőjük életének része az SZTE nagyjából 20 éve. Gyuri a Gazdaságtudományi Kar alumnusa, valamint jelenleg is oktatója –kutatója, Bogi 2003-ban kezdte el a szociológia szakot, majd ennek elvégzése után jelentkezett a GTK-ra. Jelenleg a Kar adjunktusa. A harmadik személy Németh Vivien, aki jelenleg a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar szociálpedagógia szakos hallgatója, vele találkozhattak a Mikulás ünnepség résztvevői, hiszen a jelenlegi adománygyűjtő akciónkat ő koordinálta. 2023. december hónap Alma Mater Tagjai az Elszalasztott 1000 Év KHE önkéntes segítői.

Mi motivált téged, hogy csatlakozz az Elszalasztott 1000 Évhez és a Tanoda tevékenységéhez?

MGY: Aktivistaként és kutatóként ismertem meg a helyi, szegregátumokban élő roma családokat. Nagyon értékes emberekkel találkoztam, és nagyok kedves-aranyos-okos gyermekekkel, akik sokkal nehezebb helyzetbe születtek és helyzetben élnek, mint én magam. Így kvázi kötelességemnek érzem, hogy próbáljak ezen változtatni a magam szerény eszközeivel.

NV: Szociálpedagógiát tanulok, mindig is tudtam, hogy ezt szeretném tanulni a gimnázium után és szerencsére pont olyan, amilyennek képzeltem. A kurzusok érdekesek, rengeteg új dolgot tanulok és a szaktársaim is kedvesek. Az egyetem által ismertem meg az Elszalasztott 1000 Év KHE-t is. A közösségi önkéntesség kurzuson belül jelentkeztem ide önkénteskedni és annyira megszerettem, hogy a kurzus leteltével egy rövid időn belül folytattam.

BB: Végzett szociológusként és közgazdászként talán kicsit jobban látjuk a társadalmi igazságtalanságokat és a rendszer problémáit. Úgy gondolom, hogy ezek megoldásában az értelmiségi rétegnek hatalmas a felelőssége, semmiképp sem szabad megállnunk azon a ponton, hogy leírjuk ezeket, amit sok esetben csak egy nagyon szűk tudományos diskurzus fog megvitatni. Én sem akartam megállni ezen a ponton. Először 2015-ben szerveztünk egy zeneiskolát az Alsóvárosi Roma Tanodában, ehhez toboroztam több zenész ismerősömet is. Mélyszegénységben élő gyerekeket tanítottunk zenélni, én például gitározni tanítottam őket. Nagyon sok kis életet, sorsot ismertem meg. Őszintén szólva az első reakcióm a düh volt. Iszonyatos különbségek vannak egy középosztálybeli gyerek és egy mélyszegénységben, szegregált körülmények között élő gyerek lehetőségei között, holott a gyerekek tényleg semmiről nem tehetnek. Kicsit megláttam bennük a saját gyerekeim arcát is és úgy döntöttem, hogy tennem kell valamit. Ez az én felelősségem is, hiszen itt élünk egy városban, lényegében egy közösségben, nem mehetünk el mellettük szó nélkül, nem hagyhatjuk őket magukra, hiszen az erőforrások többsége nálunk van. Az Elszalasztott 1000 Év egy olyan egyesület, amelynek a vezetője, Nagy Mihály hasonló küldetéstudattal áll ezekhez a problémákhoz.

Az Elszalasztott 1000 Év működteti a Roma Tanodát. Hogyan kell elképzelni itt a mindennapokat?

NV: Egy éve foglalkozom roma származású gyerekekkel és fiatalokkal a tanoda keretein belül. Leginkább két 10 éves kislánnyal és egy szintén 10 éves fiú ikerpárral szoktunk rendszeresen, minden héten tanulni, játékos feladatokat csinálni, játszani. A gyerekek viccesek, árad belőlük a szeretet, kreatívak és elképesztően okosak, ám hátrányos helyzetűek. Ezért is volt fontos az idén rendezett adománygyűjtés számukra. Rajtuk kívül, ha szükség van rá és a képességeink is megvannak hozzá, másoknak is bármilyen jellegű problémában segítünk. Előző félévben egy lányt készítettem fel az angol érettségire és a rengeteg munka után, amit belefektetett, sikerült is neki sikeres vizsgát tennie

Mi jelenti az inspirációt számodra az önkéntességhez, mire vagy a legbüszkébb?

MGY: Nem tudok egy eredményt kiemelni. 13 éve vagyok része ennek a folyamatnak, az mindenképpen büszkeséggel tölt el, hogy olyan helyzetet sikerült létrehoznunk, hogy 13 év után is sokan úgy érzik: érdemes ezeket a kapcsolatokat fenntartani, együttműködni, e folyamathoz csatlakozni. 

Sok olyan példát láttam s látok, hogy ha valaki kap támogatást (itt most nem az anyagiakra gondolok), azaz változtatunk azokon a körülményeken, amik megnehezítik/ellehetetlenítik az életét, akkor nagyon sokat képes változni. E példák és emberek mind aspirációként szolgálnak számomra, csakúgy, mint a helyi cigányság képviselőjének, Nagy Mihálynak a tettereje, elkötelezettsége, talpraesettsége és barátsága.

NV: A közösség a tanodában nagyon befogadó és egy erős összetartás van mindenki között.  Az önkéntesség közben több kihívással is szembesülhetünk, amik erednek egyrészt abból, hogy egy csapat gyermekről van szó, akik tele vannak energiával és az iskolából kiszabadulva nem mindig szeretnének leülni gyakorolni, de úgy vélem ez elég általános jelenség. Másrészt előfordul, hogy a gyermekek hátrányos helyzetéből adódóan akadnak problémák, amiket már komplex módon kell megoldani. Nem mondanám, hogy nincsenek nehéz napok, azt viszont ki tudom jelenteni, hogy a nap végén az összes belefektetett energiát megéri a gyerekek mosolya.

BB: Számos barátot szereztem a munkám során, hiszen a „családjaim” többségével már több, mint 8 éve együtt dolgozunk. Én is az ő életük része lettem és ők is az én életemé. Van például egy család, akik Szeged legnagyobb szegregátumában éltek hét gyerekkel, tragédiákkal, küzdelmekkel, tartozásokkal a hátuk mögött. Ma már számos közös projektben együtt dolgozom velük, motorjai nagyon sok esélyegyenlőséggel kapcsolatos kezdeményezésnek, több előadást is tartottunk közösen, ott voltak a doktori védésemen is. Juli, az anyuka egy hihetetlenül intelligens és erős nő, amellett, hogy a legnagyobb szeretetben és gondoskodással nevelik férjével a gyerekeiket elhatározta, hogy esti iskolában leérettségizik. Lassan már túl van az első féléven, sikerek érik a tanulásban, mert nagyon szorgalmas, egyetemre szeretne menni, hogy minél több hasonló helyzetben levő családon segíthessen későbbi munkája során. Bár úgy gondolom ezek a sikerek inkább az ő érdemeik, mégis büszkeséggel tölt el, hogy nyomon követhetem.

Az, hogy a munkánk nem hiábavaló egy másik oldalon is látom, egymástól tanulunk, ez nem egy egyoldalú dolog. A családjaim történetein keresztül úgy látom, hogy a középosztály is kezd egy kicsit elfogadóbbá válni, hiszen egy-egy személyes példa a mindennapi küzdelmekről közelebb is hozhatnak minket egymáshoz. Sokkal közelebb, mint számok és betűk a tanulmányokban.

A Szegedi Tudományegyetem hozzájárul valahogy ezekhez a tevékenységekhez?

BB: Középiskolás koromban az egyetemről úgy vélekedtem, mint egy olyan intézményről, ahol az ember megkaphatja azt a tudást, amit majd később valahol máshol felhasználhat annak érdekében, hogy a világ egy kicsivel jobb hely legyen. A megszerzett tudáson túl azonban számos olyan konkrét akcióban volt (és van) lehetőségem részt venni az SZTE „falain” belül, ami már bőven túlmutat a tudományos megismerés keretein. Úgy gondolom, hogy számos itt zajló tevékenységnek valódi társadalmi haszna van. Az elmúlt időszakban a GTK több jó ügynek is kezdeményezője volt az esélyegyenlőség, a társadalmi és környezeti fenntarthatóság és a helyi közösség jól-létének növelése területén, de egyetemi szinten is találunk olyan kezdeményezéseket, amelyeknek megítélésem szerint valódi, közvetett társadalmi haszna van, például a Közösségi önkéntesség kurzus vagy a Tanítsunk Magyarországért Program, hogy csak néhányat említsek ezek közül. Ez büszkeséggel tölt el, és számomra ezek jelentik a legnagyobb élményt az egyetemmel kapcsolatban.

Milyen kihívásokkal szembesülsz az önkéntes tevékenységed során?

MGY: A szegénységi csapda tehetetlensége óriási – aki stigmával, mélyszegény családba/környezetbe születik, annak onnan önerőből szinte lehetetlen kitörnie. Ennek a megváltoztatása intézményi jellegű és mértékű megoldásokat igényelne, ugyanakkor sajnos társadalmi intézményeinket a döntéshozók nem úgy működtetik, hogy ez a fókuszban lenne, sőt. Miközben kis civilszervezetek küzdenek az ő erőforrásaikhoz, képességiekhez mérten messze túlzott méretű problémákkal. Számomra ez elkeserítő.

BB: Az önkéntesség egy állandó érzelmi hullámvasút. Komoly kihívást jelent a határhúzás is, ebben a mai napig nem vagyok túl jó, sokszor túlvállalom magam, de a másik oldalról viszont rengeteget hozzátesz az életemhez az önkéntesség, komolyan megszerettem ezeket a családokat, nagyon megtisztelő a bizalmuk és a barátságuk.

Milyen tanácsot adnál azoknak, akik önkénteskedni szeretnének?

BB: Ez egy nagyon értékes „tanfolyam”. Sokat tanulhatunk másokról és magunkról is. Én teljesen másképp látom a világot és a saját szerepemet is azóta, mióta belevágtam.

NV: Én mindenkit bíztatok, hogy próbálja ki magát különféle önkéntes tevékenységekben, mert sose lehet tudni, hogy melyikbe fog „beleszeretni”. Véleményem szerint az önkénteskedés gyakran többet ad az önkéntesnek, mint amennyit az önkéntes képes adni.

MGY: Mindenképpen vágjanak bele, gazdagabbá és jobbá teszi az életüket. Személyes tapasztalataim mellett ezt állítják a boldogságkutatás tudományának vonatkozó eredményei is: akik önkéntes tevékenységet folytatnak számukra értelmes cél érdekében, elégedettebbek életükkel, boldogságszintjük magasabb.