Számos mozgásformával várta az IDUS keretében idén is az SZTE Sportközpont a résztvevőket a Füvészkertben. Az SZTE polgárai többek között fitnesz, kötélugrás, pilates, jóga órákhoz csatlakozhattak, vagy futhattak egy jót a Füvészkert friss levegőjén. A program zárásaként került sor a 2023-sa SZTE Lépjük meg! kihívás zárására, ahol a záró közös futás mellett helyére került a 12, kari emléktáblával ellátott pad a Rózsakertnél.
Az SZTE Alma Mater 2023-as SZTE Lépjük meg! kihívásának lényege az volt, hogy az egyetem korábbi és jelenlegi hallgatói 8 héten keresztül osztották meg a dokumentált eredményeiket. Mint minden évben, az egyéni és kari versengés mellett most is kihirdetésre került egy közösen teljesítendő cél: a 9 EUGLOH egyetem városainak virtuális összekötése a gyűjtött kilométerekkel. A kitűzött célt messze túlszárnyalta a közösség: 13000 km helyett 39023 km-t gyűjtöttek össze.
További képek az eseményről ide kattintva érhetőek el.A padavató ceremónia Németh Anikó, az SZTE Füvészkert igazgatója, Dr. Tokodi Margaréta, az SZTE Sportközpont igazgatója és a résztvevő karok képviselői jelenlétében zajlott. Az alumni közösség nevében az alumni ügyekért felelős rektori megbízott, Prof. Dr. Görög Márta szólalt fel.
Beszédében kiemelte az olyan kezdeményezések fontosságát, mint amilyen az SZTE Lépjük meg! kihívás is, ami lehetőséget biztosít a részvevőknek a közösségi élmény átélésére, valamint segít kibilleni a hétköznapok mókuskerekéből.
Mint mondta, a Rózsakert körül elhelyezett 12 pad kiválóan szimbolizálja a Szegedi Tudományegyetemet. A 12 pad és a padon megpihenők pont úgy fordulnak egy színes, gondozott rózsakert felé, mint ahogy a 12 kar oktatói, kutatói és hallgatói is. Bár mind más-más szemszögből nézik, látják és vizsgálják a világot, figyelmüket mégis egy közös cél, egy közös jövő felé irányítják, egységet alkotva annak érdekében tevékenykednek.
A záró futás 2 és 4 km-es távján minden korosztály képviseltette magát. A résztvevők a Goodwill Pharma Nyrt. egészségmegőrző ajándékcsomagját és SZTE Alma Materes ajándékokat nyertek.
Köszönjük mindenkinek az aktív részvételt, 2024 tavaszán új kihívással vár minden sportolni vágyót az SZTE Sportközpont és az SZTE Alma Mater.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.