"Az így megszerzett tudás épül be igazán" - Interjú Vasas Andrással

Az SZTE Alma Mater szervezésében 2022. december 5-én Mikulás partin vehettek részt a gyerekek. A rendezvény előtt rajzversenyen lehetett indulni. A különböző kategóriák győzteseit dedikált mesekönyvekkel ajándékoztuk meg. Az egyik felajánlott nyereményt Vasas András segítségével tudtuk megvalósítani, aki A bátor kis gulipánnal kedveskedett az egyik pályázó gyermeknek. Ezúton is köszönjük, hogy boldogabbá tette a díjazott gyermek decemberét! Vasas Andrást kérdeztük A bátor kis gulipán mesekönyv keletkezésének körülményeiről és a madárvilághoz kapcsolódó élményeiről. 

img_6587.JPG

A bátor kis gulipán a magyarországi szikes tavak madárvilágáról szól, egy mese a természetről. Hogyan találkoztál és szerettél bele a madarak életébe?

Igazából mindig is jelen volt az életemben. Már kisgyerekként is vonzottak a madarak. Nincsenek korai emlékeim, de már óvodás koromban is érdeklődtem az állatok, a madarak, a természet iránt. Már akkor is teljesen le tudott kötni a megfigyelésük.

A madarak szeretete megmaradt hobbinak vagy hivatásodnak is ezt választottad-e azóta?

Mivel már gyerekkoromtól végig kisért a madarak, a természet iránti érdeklődés, ezért igyekeztem mindig a lehető legtöbb időt ezzel tölteni. Így adta magát, hogy a természetvédelemben helyezkedjek el. Az állami és civil szektorban egyaránt dolgoztam, és dolgozom jelenleg is.

A hazai madárvilágon túl volt-e lehetőséged szélesebb körben tanulmányozni a szárnyasokat?

Olyan szerencsés vagyok, hogy a madarászat kapcsán más országokba is eljutottam. Természetesen az úticél kiválasztásában első helyen mindig az adott ország madárvilága állt. Ázsiai, afrikai és észak-amerikai országokban is megfordultam már madármegfigyelő túrákon. A hobbimnak köszönhetően például négyszer voltam Indiában. A madarak mellett más természeti értékek is érdekelnek, így jutottam el például a Himalájába hópárducokat keresni, vagy Ugandába hegyi gorillákat nézni.

Miért tartod fontosnak, hogy a gyermekek is megtanulják szeretni és tisztelni a természetet?

Az emberiség egyre nagyobb területeket hódít el a természettől és von művelés alá, vagy alakít át, degradál. Ezzel párhuzamosan rohamléptekekkel távolodunk a természettől, és egyre jobban elfelejtjük, hogy mennyire függünk tőle. Szükségünk van az egészséges, természetes élőhelyekre, az ott előforduló gazdag növény- és állatvilággal együtt. Minél jobban megismerjük a természet csodáit, annál nagyobb tisztelettel tekinthetünk rá. A körülöttünk lévő növény- és állatvilág tiszteletén keresztül vezet az út a védelmükhöz. Tulajdonképpen a könyv megírásának is ez volt az elsődleges célja. Jelenleg talán a vizes élőhelyek a legveszélyeztetettebbek a világon. A világ fajainak 40%-a valamilyen módon kötődik ezekhez. De az elmúlt 300 évben 87%-uk eltűnt. 3-szor gyorsabb ütemben tűnnek el, mint az esőerdők. Magyarországon, többek között a szikes tavak vannak ilyen helyzetben. Mint sekély vízű, ideiglenes vízállások különösen veszélyeztetettek. A könyvben az itt előforduló gazdag madárvilágból mutatok be néhányat egy történeten keresztül. Így a gyerekek is bepillantást kapnak egy ilyen terület élővilágába.

Nem csak írtad, de illusztráltad is könyvedet. Miért döntöttél úgy, hogy ezt is te szeretnéd csinálni, hogyan lettél illusztrátor?

A bátor kis gulipán története egy hirtelen ötlettel kezdődött. Nem egészen öt éve történt, hogy egy reggel az a gondolatom támadt, hogy írnom kellene egy gyerekkönyvet a madarakról. Majd egy következő: rajzoljam is meg. Mint oly sokan, én se írtam, vagy rajzoltam könyvet ezelőtt. Írtam egy vázlatot, és mellé néhány sorba feljegyeztem milyen rajzokat készítsek hozzá. Ezt követően a vázlatot kibontottam és megírtam a szöveget, ami egy szűk hónapot vett igénybe. Azt sejtettem, hogy a rajzokkal lassabban fogok haladni, de nem gondoltam volna, hogy majdnem egy évig fogok dolgozni a könyvön. Sosem voltam az a “van öt percem, rajzolok egy gyors skiccet a vázlatfüzetembe” típus. Sőt, nem is igazán rajzoltam vagy festettem ez előtt. Ezért úgy döntöttem, hogy nem hagyományosan, hanem digitális festő programmal készítem el a képeket. Először a kis méretű alakokat készítettem el, és innen haladtam a nagyobbak felé. A gyakorlással egyre ügyesebb lettem, így volt olyan madár, amit teljesen újra kellett rajzolnom, mert a kezdeti képeim már nem voltak elég jók.

etsy_bolt_tulajdonos_3.jpg

Melyek a rövid és hosszú távú terveid a gyermekek ismeretterjesztésével kapcsolatban?

A következő könyv a hosszú távú terveim része. Van néhány ötletem, amelyek szintén a vizes élőhelyekhez, valamint a madárvilág egyik legnagyobb teljesítményéhez, a madárvonuláshoz kötődnek, de még nem álltak össze teljesen a fejemben. Az elmúlt években több olyan - a madármegfigyeléshez és a természetvédelemhez kapcsolódó - elfoglaltságom is lett, amelyek mellett nem igazán marad időm elmerülni egy újabb könyv munkálataiban. Békés megyében évi 10-15 alkalommal tartok ismeretterjesztő előadásokat, valamint bemutató gyűrűzéseket, szakmai kirándulásokat a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szervezésében. Gyerektáborokba is rendszeresen eljárok előadásokat illetve szakmai foglalkozásokat tartani. A bátor kis gulipán könyv további népszerűsítése mellett ezeket az élményalapú programokat szeretném folytatni a jövőben, mert a saját gyerekeimen is látom, hogy az így megszerzett tudás épül be igazán.

 A nyereménykönyvet Ács Benett (6 éves) vehette át. Megkérdeztük nagymamáját, hogy milyen tapasztalatokkal lettek gazdagabbak olvasás után? 

"Kiválók a rajzok, nagyon részletes a leírás a madarakról és az életvitelükről, táplálkozásról. Nem csak egyszer olvasható. Nem ismertem a gulipán szót, így a felnőtteknek is tanító szándékú. Nem csak a tavak világát, hanem a többi vándorhelyeket, Afrikát, Egyiptomot is bemutatja. Nagyon sokat lehet belőle tanulni. Sok kaland, változatos növény és állatvilág. Meseszerű, tudományos könyv. Nagyobb gyerekeknek ajánlom a sok új ismeretanyag miatt.”

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sztealmamater.blog.hu/api/trackback/id/tr1518023734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Leírás

Az SZTE Alma Mater, a Szegedi Tudományegyetem alumni szervezete legfőbb célkitűzésének tekinti, egy olyan közösséget építsen, amelyben az egyetem öregdiákjai a diplomaszerzést követően is kapcsolatban maradhatnak az intézménnyel és egymással. Az Alma Mater-tagok részesei lehetnek az egyetemi életnek, értesülhetnek az itt zajló fejlesztésekről, rendezvényekről, és egyedülálló kedvezményrendszert vehetnek igénybe. A szervezet alapvető célcsoportját képezik az egyetemi oktatók és dolgozók mellett azok a volt hallgatók, akik a Szegedi Tudományegyetemen tanultak, és itt szerezték meg diplomájukat.

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása