Dr. Rónaszéki Anna egész életét végigkísérte a zene, viszont a középiskola utolsó évében úgy döntött, mégsem ilyen irányban, hanem gyógyszerészeten tanul tovább. Hamar rájött, hogy az élete nem lehet teljes a zene és a zongorázás nélkül, így gyógyszerészeti tanulmányai közepette belekezdett az SZTE BMMK zongora szakába is.  

Anna a Sófi József ösztöndíj különdíjasa, ezért június 4-én a MüPa Üvegtermében adhatott koncertet. Az április 26-i Tavaszi Örömzene koncertjén a Bartók Béla Művészeti Karon is előadta azokat a darabokat, amelyeket ott is hallhatott a közönség. Ezekről és még sok másról kérdeztem Annát egy interjú keretében.

2021-ben gyógyszerészként végeztél, jelenleg pedig másodéves zongora szakos hallgató vagy. Hogyan tudod ezeket összeegyeztetni?

Ez most már kicsit egyszerűbb, hogy az egyik egyetemmel végeztem. Szeptembertől egyéni vállalkozóként dolgozom, és így különböző patikákba tudok menni helyettesíteni. A gyógyszerészeti szakkal már nincs sok teendőm, szóval ez most így teljesen összeegyeztethető. Olyan szempontból kicsit nehéz, hogy vagy zongorázom, vagy dolgozom, így a szabadidőmet kicsit tudatosabban kell szerveznem, mert különben elúszna az idő.

Volt olyan időszak, amikor a két szakot egyszerre végezted, hogy fért bele ez az idődbe?

Nagyon nagy segítséget jelentett, hogy a tanárok is támogattak ebben, és olyan is volt, hogy egyéni tanrendben voltam. Talán az órarend összeállítása volt a legnehezebb része, viszont ebben is sok segítséget kaptam– volt, hogy másik csoporttal lehettem gyakorlaton, ha az volt jó időben, és volt olyan is, hogy negyedórával hamarabb eljöttem az egyik óráról, hogy még átérjek egy másikra. Ilyen szempontból nagyon jó város Szeged, minden öt perc távolságra van.

Édesapád hegedűművész és te is zenei pályára léptél. A családotokban mennyire játszott fontos szerepet a zene?

Az egész életemet végigkísérte a zene, mindig is jelen volt a családomban. Már az óvodából hazafelé is népdalokat tanított nekem a nagypapám. Az ünnepek alkalmával is mindig szólt a zene, egész kiskoromtól fogva - anya zongorázott, apa hegedült, bátyám gitározott, én eleinte csak velük énekeltem, aztán később már én is odaültem a billentyűk elé. Harmadikos koromtól tíz éven át tanultam zongorázni Budapesten, Csernainé Szebenyi Júlia tanárnőnél az 1. kerületi Farkas Ferenc Zeneiskolában, ide jártam szolfézsra és zeneirodalomra is. Bár az érettségi évében már abbahagytam a zenetanulást, ez nem jelentette azt, hogy nem zongoráztam. Mikor hazaértem, nekem ez volt a kikapcsolódás és a feltöltődés.

Nagy hatással volt rád, hogy édesapád hegedűművész és édesanyád is zenei pályán volt, mikor úgy döntöttél, hogy elkezded a zongora szakot?

Volt róla szó még korábban, hogy én is zenei pályára megyek. De azt hiszem, afféle kamaszkori lázadás miatt, az érettségi után mégsem ebbe az irányba indultam el. Amikor elkezdtem a gyógyszerész szakot, akkor jöttem rá, hogy mégsem térhetek le végleg a Zene útjáról.

Miért pont a Szegedi Tudományegyetem?

Mindig „jó kislány” voltam, nagyon szorgalmasan tanultam, így nem nagyon volt életem a gimi alatt. Szerettem volna kitörni ebből a közegből, egy kicsit önállósodni, világot látni, új dolgokat tapasztalni. Úgy gondoltam, az a legegyszerűbb és legjobb, ha ezt egy új városban próbálom meg. Kollégiumba költöztem, négyen voltunk egy szobában, egy nagy közös konyha volt 90 emberre – ez eleinte igencsak szokatlan és furcsa volt. Rengeteg új inger ért, fantasztikus emberek vettek körül, és ezek nagyon sokat segített abban, hogy önmagam lehessek.

A doktori avatásotokon a záróvizsgán a legjobb eredményt elérő gyógyszerészhallgatónak járó Stenszky Ernő-emlékérmet te vehetted át. Hogy fért bele az idődbe, hogy egy másik szak mellett ilyen jól teljesíts?

A szorgalom és a megfelelni vágyás mindig is bennem volt, a motiváció, hogy jól akarom csinálni a dolgokat. Alapvetően a gyógyszerész karon is arra törekedtem, hogy mindent megértsek. Ott voltam az előadásokon, mert hallás alapján valahogy könnyebben tanulok - ez talán a zenei képzettségemből is adódik. Emellett kiváló professzorok tanítanak, akiknek hogyha a kisugárzása is átjön, sokkal jobban megmarad az anyag. Ha azt az időt belefektetem, hogy ott ülök és jegyzetelek, akkor már vizsgán is sokkal könnyebben megy minden. Mindig azt éreztem, hogy én is olyan tudást akarok, mint amilyen nekik van, és ez nagyon motiváló. Amikor már minden apró részlet összeáll és egy komplex képet látnak, az nagyon vonzó számomra.

Tudom, hogy számos díjban részesültél, melyikre vagy a legbüszkébb?

Ami most először eszembe jutott, az az, amikor elhatároztam, hogy mégiscsak nekifogok a zenei életnek. Ekkor beiratkoztam ide a zeneiskolába, Szegedre a Király-Königbe, Szilvási Katalinhoz. Vele voltunk több versenyen is. A budapesti tanulmányaim alatt egyszer sem nyertem zongoraversenyen. Bár többször kaptam második-harmadik díjat, de az, hogy első legyek, soha fel sem merült. Szilvási Katival voltunk egy országos kétzongorás versenyen, ahol elsők lettünk, ráadásul még különdíjat is kaptunk. Szinte el sem hittem, hogy minket emelnek ki. Ez megerősített abban, hogy a Zene útját is járnom kell.

Nagy elismerés volt még számomra a gyógyszerészetben a Stenszky Ernő-emlékérem, amit a diplomaosztómon kaptam meg. A záróvizsgám nagyon jól sikerült, meg az előtte lévő vizsgákon is sokat tudtam, de mindig igyekeztem minél előbb letudni a vizsgáimat, hogy legyen nyári szünetem. Így végül a summa cum laude minősítés nem lett meg, de az viszont nagyon jól esett, hogy ezzel a díjjal elismerték, hogy odatettem magamat.

Az egyetemi tanulmányaid és a zenélés mellett hogyan tudsz feltöltődni, kikapcsolódni?

Szerencsére a koliban nagyon sok jó barátom lett, különösen a szobatársaim, akikkel három évig laktunk együtt. Velük nagyon mély a kapcsolatom, minden problémánkat meg tudjuk osztani egymással, minden nyáron együtt nyaralunk és bármilyen ötletünk van, akármilyen elvetemült is, meg tudjuk valósítani. Például ma, egy sima szerda este moziba megyünk Budapestre, úgy, hogy már csak egyikünk él ott. De már régen találkoztunk, és most ezt így tudjuk összehozni. Úgy gondolom, néha át kell írni a normális élet szabályait. Ilyen az is, hogy én most sokszor szombaton dolgozom, de cserébe tudok járni a zongora szakra. Az egyensúlyt érdemes megtalálni, vagy legalábbis arra törekedni. Persze, valamikor átbillen a mérleg nyelve; néha a tanulásé a főszerep, mint most a koncertem előtt, amikor napi minimum négy órát gyakorlok és nincs bulizás, de van olyan időszak, amikor lehet jobban pihenni és több programra el tudok menni.

Mi ad inspirációt a zenéhez?

Nagyon megragad a zongorázás szépsége. Az is nagyon inspiráló, ha hallok egy profi zenészt, vagy ha a tanárnőm leblattolja, amit én fél éve tanulok. Ez nagyon irigylésre méltó, de ugyanakkor, ha látom, hogy ez elérhető, óriási motivációt is ad. Úgy vagyok vele, hogy ha ez lehetséges, akkor gyerünk, csináljuk!

Milyen terveid vannak a jövőre nézve? Melyik pályán szeretnél majd elhelyezkedni?

Valahol az az álmom, hogy mind a kettőt viszem, egyiket sem szeretném teljesen elengedni. Ennek lehet olyan hátránya, hogy egyikben sem tudok benne lenni teljes mértékben, de azért remélem, hogy ez nem így lesz. Most gyógyszerészként nem tudok annyira kiteljesedni, tekintve, hogy most az időm legnagyobb részét a zenei egyetemi órák és a gyakorlás teszi ki. Majd amikor nyáron nem járok egyetemre, akkor a gyógyszerészet lesz a hangsúlyosabb és akkor időszakosan az fog jobban elmélyülni. Az a tervem, hogy a gyógyszerészetből élek majd meg, emellett pedig koncerteket adok, de azt viszont már csak örömből.

Április 26-án volt egy koncerted Szegeden, júniusban pedig felléptetek a MüPa Üvegtermében is. Hogyan jöttek ezek a lehetőségek?

Valójában a MüPa miatt jött az áprilisi lehetőség, amit leginkább a mostani tanárnőm, Császár Zsuzsanna segített megszervezni, tehát talán annyira nem is „lehetőség” volt. A Sófi József ösztöndíjra jelentkeztem többször is, melynek kuratóriumi díjasa lettem kétszer is. Ugye Sófi József egy élő fiatalember, akinek az alapítványa rendszeresen szervez a MüPában koncerteket. Az egyik díjátadó ünnepség után jött oda hozzám, és ajánlotta fel, hogy szívesen szervezne nekem is egy koncertet. Először azt gondoltam, hogy egy darabot játszhatok a Müpában, és már annak is nagyon megörültem. Aztán kiderült, hogy konkrétan ez az én koncertem lesz. Ez tényleg nagyon nagy dolog, erről nem is álmodtam.