A Covid járvány kitörésekor indultak zenekarként, és már az X-Faktort is megjárták – ők a Kultúrkör, egy vérbeli szegedi zenekar, akik az SZTE Alma Mater Weekendet záró bulin is fellépnek majd. A már hat főre bővült együttes egyik alapító tagjával, Darvasi Áronnal készítettünk egy interjút a Kultúrkör indulásáról, a tévés szereplésről, a zeneiparban betöltött szerepükről és arról, hogy milyen gondolatokat igyekeznek közvetíteni a hallgatóságnak.

Hogyan és mikor indult a Kultúrkör?

Tomi és én a Tömörkény István Gimnázium diákjai voltunk, amikor kilencedik osztályban volt egy tehetségkutató verseny, ahol ő is rappelt. Nekem nagyon tetszett ez, úgyhogy megkérdeztem, mi lenne, ha közösen nyomnánk a zenét – el is kezdtük, bár akkor még inkább az underground vonalat képviseltük. Amikor vége lett a giminek, és őt felvették a szegedi jogi karra, engem meg Pestre a színműre, egy kicsit eltávolodtunk egymástól zeneileg és barátként is. Ennek nem volt semmilyen különösebb oka, egyszerűen csak másfelé vitt minket az élet, mindketten a tanulmányainkra összpontosítottunk. Aztán bejött a Covid, én elvesztettem minden munkámat és visszaköltöztem a szüleimhez Szegedre. Ezidő alatt szoláriumot takarítottam, sört csapoltam, ilyen munkákkal tartottam fent magamat. Eközben pedig Tamással arra gondoltunk, hogy indítsuk újra a Kultúrkört. Megtaláltuk közben Barnit is, majd összeálltunk hárman, így alakult ki a csapat.

Az X-Faktorban eljutottatok a Mentorházba is. Hogy látjátok, mennyiben segítette a TV-s szereplés a népszerűségeteket, zenei karriereteket?

Alapvetően úgy gondolom, hogy ezek a tehetségkutatók ma már egészen másról szólnak, mint korábban – régebben sokkal inkább fókuszáltak a tehetségekre, ma a világ azonban már nem erre tendál. Inkább azokat keresik, akik a legjobban eladhatók, celebalkatok, ez fontosabb lett, mint a tehetség felfedezése. Ennek ellenére szerintem mi nagyon jól jártunk az X-Faktorral, a legjobbkor estünk ki, és eljutottunk a Mentorházig is, ahol Csobot Adél volt a mentorunk. Egyébként szerintem akkor még nem is nagyon voltunk valók az élő showra, fiatal és kezdetleges csapatként még kerestük magunkat, a színpadi jelenlétünket. De így is a legjobb öt zenekar között végeztünk, amire én nagyon büszke vagyok. Összességében tehát nekünk az X-Faktor tényleg csak adott, mert nem kaptunk túl nagy figyelmet, de pont adott annyi löketet, hogy megismerjenek minket az emberek.

Nemrégiben a csapat három új taggal bővült, egy elektroakusztikus gitárossal, egy basszusgitárossal és egy dobossal. Mennyiben fogja ez megváltoztatni a megszokott hangzásotokat?

Május elsején debütált a zenekarunk ebben a formában a kecskeméti majálison, azóta is elég sok megkeresést kaptunk. Általában a rendezvényközpont technikai parkjától függ, hogy mire van lehetőség és igény – van, ahol a zenekaros, van, ahol az eredeti felállásban lépünk fel.

A számaitoknak van egy jellegzetes hangulata, és egy korábbi interjúban azt mondtátok, hogy a Maradunk fiatalok című számra is jellemző irányt szeretnétek tovább vinni a későbbiekben. Milyen érzéseket, gondolatokat szeretne leginkább megfogalmazni a Kultúrkör?

Azt fontos tudni, hogy a rap műfaja alapvetően a szegény réteg zenéje volt, majd egy idő után elkezdett divatossá válni. Mi mindhárman felső középosztálybeli, jómódú családokból jövünk, és bár nyilván meg voltak a magunk problémái, de nem szűkölködtünk, szerető környezetben nőttünk fel, a szüleink mindig támogattak bennünket abban, amit elkezdtünk csinálni – tehát nem lenne túl hiteles, ha ezekről a „hagyományos” rap témákról szólna a zenénk. Ezért is Kultúrkör a nevünk – mert persze mi is sokat bulizunk, de az értékrend, amit szeretnénk képviselni, valamivel másabb, mint ez a közeg és úgy gondolom, hogy nagy felelősségünk is van abban, amit kifelé képviselünk. Azt látom, hogy a 14-16 éves korosztály gyakran hallgat olyan előadókat, akik arról rappelnek, hogy elszórják a pénzt, csajoznak, és ez nem biztos, hogy olyan jó üzenet a fiatalság felé. Minél híresebb a zenekar, annál nagyobb felelőssége van. Mi mindig konkrét példákat fogunk meg, igyekszünk humort is belevinni, tilos nálunk a káromkodás és mindenféle morális etikett első helyet élvez – tehát összességében csak próbáljuk azt az értékrendet belevinni a zenénkbe, ahogyan minket is neveltek. Nem akarunk másnak látszani, mint amilyenek vagyunk.

Milyen témákat dolgoztok fel legszívesebben?

Fontos, hogy olyan számokat csináljunk, amikkel sokan tudnak azonosulni a fiatalság köréből. Mi is most próbálgatjuk még magunkat, és természetesen csak olyan zenét csinálunk, amilyet szeretünk, de azért folyton figyelgetjük, hogy mi az, ami nagyobb figyelmet kelt az emberekben, és nyilván valamennyire szeretnénk is nekik megfelelni.

A YouTube-on az egyik videoklipetek alatt valaki azt kérdezi kommentben, hogy szegediek vagytok-e, amire azt írtátok, hogy a ’legszegediebbek”. Mit jelent nektek, neked ez a város?

Nekem mindent. Ide kötnek az első szerelmek, az első balhék, az első sikerélmények, itt nyertem életem első teniszmeccsét, itt serdültem… ától cettig ismerem Szeged minden sarkát. Szeged nekem egy nyugalmi pont. Általában akkor szoktam hazamenni, hogyha éppen nincs munkám, ilyenkor az otthonlét csak a szabadságról szól.

Te színművészetit végeztél, Tamás jogász, Barni pedig sérült gyerekekkel foglalkozik. A zenekarban betöltött szerepekben megnyilvánulnak-e ezek a különböző hivatások?

A színészet mindig jól jön a klipekben. A Gemmából is mindig jön a koncertjeinkre egy sérült kisfiú vagy kislány, ami tök jó, Tamás pedig a sok különböző céggel, kiadókkal kötött szerződések átnézésben tud segíteni.

Mit üzennétek azoknak a fiataloknak, akik zenei karriert terveznek?

Alapvetően általános dolgokat tudok mondani, amiket mi is megkaptuk annak idején – például, hogy az ember mindig adja önmagát, mert ha magadat felvállalod, az már fél siker. Nyilván nagyon fontos folyamatosan fejlődni és kitartónak lenni. A mi generációnkra nagyon jellemző a türelmetlenség, hogy mindent egyből, rögtön akarunk. Viszont amíg egy zenekart tényleg megismernek az emberek, az hosszú évek befektetett munkájának az eredménye.