Szabadidejében sokat foglalkozik művészetekkel. Ezt jól tükrözi, hogy Widadot az általa tartott DIY Ékszerkészítő Workshopon interjúvoltam meg a Nyugi Kertben. A továbbiakban néhány csoporttársával havonta további kreatív keddeket terveznek tartani, ahol többek között lesz majd ékszerkészítés és vászonra festés is.

-Kérlek, mesélj egy kicsit a származásodról, tekintve, hogy nagyon különleges a neved!

-Igen, apukám szíriai, azért is van ilyen nevem, anyukám pedig magyar, egyébként Widad a keresztnevem és a Brimo a családnevem. Az életem eddigi nagy részét Magyarországon töltöttem, de Szíriában is voltunk egészen sokáig. 2011-ben kezdődött a szíriai háború, akkor voltunk kint utoljára. Itt, Magyarországon kezdtem el az iskolát még elsőben, de aztán tanultam Szíriában is, meg óvodába is jártam oda, úgyhogy az oktatásomnak az első pár éve itt is, ott is történt.

-Az arab nyelvet hogyan tudod használni a mindennapok során?

-Sajnos sokat kopott a nyelvtudásom, mert itt szinte csak apukámmal tudok beszélgetni, viszont vele majdnem mindig arabul beszélgetünk, bár azért neki is kopott a szókincse. Gyakran szúrunk be magyar szavakat a beszélgetésünkbe, ez kívülről furcsa lehet, de nekünk fel sem tűnik.

-A szüleidnek mi volt a kommunikációs nyelve?

-A szüleim magyarul beszélgetnek egymással. Mielőtt apukám megkezdte volna a tanulmányait Magyarországon, a program keretein belül - melynek köszönhetően letelepedhetett az országban - egy évig tanulta a magyar nyelvet Budapesten. Azalatt az idő alatt elsajátította annyira, hogy el tudta kezdeni Szegeden a gyógyszerész szakot. Most már gyönyörűen beszéli a nyelvet, egy idegennek fel sem tűnne ez alapján, hogy valójában arab származású.

-Mesélted, hogy néptáncolsz. A magyar hagyományok mellett mennyire tartod a szíriai szokásokat?

-Hogyha Szíriában élnék, akkor azt tartanám erősebben, de mivel itt vagyok Magyarországon és ez a közeg vesz körül, ezért ezt tartom erősebben. Én muzulmán vallásos neveltetést kaptam és ehhez hozzátartozik, hogy nem eszünk disznóhúst, nem iszunk alkoholt, odafigyelek, hogy milyen ruha van rajtam, szóval nem hordok túl kivágott blúzt és nagyon rövid szoknyát. De, soha nem volt ez olyan nagyon szigorú, fejkendőt, hidzsábot soha nem hordtam, nem is volt ez felém olyan erős elvárás. Biztosan másképp alakította volna a vallás az életemet, hogyha Szíriában maradunk. Bár Szíria az arab országok között a legnyugatibb felfogású, tehát senkit nem szólnak meg azért, ha van rajta kendő vagy, ha nincs, vagy ha különbözik az emberek vallása. Sokkal kevésbé érdekli ez ott az embereket, mint itt. Például az iskolában nem szóltak rám, hogyha nem volt rajtam kendő. Más arab országokban, például Szaúd-Arábiában sokkal szigorúbbak. Ott nem lehetett volna kendő nélkül megjelenni, még akkor sem, ha valaki nem muzulmán, azt hiszem, hogy ott ezt az utcán rendőrök figyelik.

-Egyszerre két szakot is végzel, nemzetközi tanulmányokat és képalkotást. Hogy tudod a kettőt összeegyeztetni?

-Lehet, hogy nagyon ambiciózusnak fog hangzani, de én szeretnék majd diplomáciai területen dolgozni, és azért is kapcsolnám össze ezt a két szakot, mert engem a kultúrdiplomácia érdekelne. Legfőképpen azért, mert ez egy olyan területe a diplomáciának, ami elsősorban nem a politikáról szól és nem a gazdaságra épül. Úgy érzem, hogy ez egy olyan pálya, amit szeretek is, tehát a hobbimat is bele tudom vinni, és azért mégis megvan az a jogi, diplomáciai és nemzetközi háttere. Ez a hivatás szerintem a származásomtól fogva is közel áll hozzám. Emellett szeretnék tenni valamit a világért és a társadalomért, ha másnem, akkor a kultúrán keresztül, mert ez az államok közötti kapcsolattartásban nagyon sokat tud segíteni. Olyan módon, például hogyha az államok közötti kulturális rendezvényeket szervezünk és így kialakul egy jó viszony az államok képviselői között, akkor ez egy olyan tér, ahol nem kell szigorúan a politikai vagy hivatalos dolgokról beszélgetni, hanem olyan lehetőség, ahol az emberi oldalát mutathatja meg az egyik fél a másiknak. Ezáltal talán könnyebbé válnak a tárgyalások is.

-Hogyan jelenik meg a munkád során, amit képalkotás szakon tanulsz?

-A képalkotás szak alapvetően egy nagyon komplex képzés, amellett, hogy megtanulunk festeni vagy a számítógépes grafikai programokkal bánni, van lehetőségünk agyagozásra, üveggel dolgozni és kisebb technikákat kipróbálni, illetve komoly elméleti képzés is folyik. Ezek sokat segítenek az ékszerkészítésnél, mert előfordul olyan eset, hogy nincs meg az az alapanyagom, amire hirtelen szükségem lenne, viszont tudom, hogy milyen tulajdonságai vannak, és mivel tudom helyettesíteni.

-És hogyhogy a Szegedi Tudományegyetem mellett döntöttél?

-Én kiskunfélegyházi vagyok, és egy fontos szempont volt számomra, hogy ne legyen annyira messze az egyetem az otthonomtól, mert Félegyházán jártam néptáncolni. Így, amíg elsőéves egyetemista voltam, időnként vissza tudtam járni hétvégente a próbákra. Illetve sok ismerősöm tanult itt, akik meséltek az egyetemről és meg tudták velem ismertetni a várost, bár soha nem volt teljesen idegen, mert sokat jártunk ide a családommal vásárolni vagy kirándulni. A másik, hogy nekem, kisvárosinak szimpatikusabb lépés volt idejönni, mint rögtön felköltözni Pestre, a nagyvárosba.

-És van-e olyan élményed, ami mélyen az egyetemhez köt vagy megmaradt benned?

-Hát, igazából rengeteg. Szerencsére sok emberrel lettem jóba, kerültem kapcsolatba, de nemcsak csoporttársakkal, hanem elkezdetem például az EHÖK-nél a külügyi bizottságban dolgozni, és ott is számos ismeretséget kötöttem. Emellett megismertem az egyetem egy részének működését, meg egy csomó lehetőség jött velem szembe ezen keresztül is, akár gyakornokság vagy ez a workshop.

-A környezeted mennyire támogatta, hogy képzőművészeti szakra is jelentkezz? Voltak-e kételyeitek ezzel a szakkal kapcsolatban?

-Maximum azzal kapcsolatban lehetett, hogy hogyan fogom én mindezt bírni. De mióta az eszemet tudom, nagyon sok mindent csinálok párhuzamosan egymás mellett. Legfőképp azért, mert amikor azt érzem, hogy sok dolgom van, valahogy produktívabb vagyok, ez ilyen furcsa ellentét. Talán amiatt, hogy tudom, sok mindent kell megcsinálnom, ezért igyekszem mindent elsőre jól elvégezni, hogy ne kelljen kijavítani vagy újra csinálni. Emellett ezzel saját magamat is tudom motiválni, hogy még ezt is meg kell csinálnom, meg ezt, meg azt.

Valójában, amikor megtudták, hogy ide jelentkezem, csak legyintettek, hogy nem is vártunk mást. Szerencsére abszolút támogató környezetem van, akár a család, akár az ismerősök, barátok, csoporttársak vagy táncostársak.

-A művészet hogyan jelenik meg a mindennapjaid során?

Egyrészt az ékszerkészítés által, ez egy nagyon lényeges része a mindennapjaimnak. Másrészt nekem a zene is fontos szerepet tölt be az életemben. Nagyon sokáig játszottam hangszeren, csak sajnos abba kellett hagynom a hárfázást, mert ez már tényleg nem fért volna bele az időmbe. Viszont egyfolytában szól valami zene a háttérben, még akkor is, ha egy olyan beadandót készítek, amihez olvasni is kell, nem csak festeni. Meg általában a gondolkodásomban is megjelenik.

-Hogyan csatlakoztál az Agár úr csapatához?

A párom barista és megtudtuk, hogy nyílt ez az új kávézó, ahol minőségi kávékat árulnak, és elmentünk megnézni. Akkoriban még nagyon új volt, láttam, hogy a berendezés fele még nincs is meg. Megkérdeztem, hogy lenne-e szükségük képekre, festményekre, amelyek színesítenék a helyet. Akkor még nem tudtam, hogy pólóműhelyük is van. Még aznap fel is hívtak és néhány számítógépes rajzomat elküldtem nekik, most ezeket a pólóikra, meg a vászontáskáikra nyomtatják. Amikor a munkáim bekerültek, rajtam kívül két művész munkái kerültek a pólókra, de azóta is bővült a csapat. Amióta a párommal először ott kávéztunk, már az egyik ismerősöm festményei ki is kerültek a kávézó falára, szóval abszolút támogatják a művészetet.

-Mi az, ami inspirációt ad az alkotáshoz?

Én akkor érzem inspirálva magamat, mikor úgy indulnak el az agyamban a gondolatok, hogy nem gondolok konkrétan valamire, hanem csak úgy eszembe jutnak a dolgok. Ilyenkor nem feltétlenül figyelek arra, hogy mit csinál a kezem, de valamilyen szinten mégis, mert jó dolgok sülnek ki belőle. Akkor jönnek ki belőle a legjobb dolgok, mikor nem görcsölök rá annyira.

interjú: Kiss Violetta