A hónap Alma Mater Tagja: Dr. Nagy Péter súlyemelő (SZTE ÁJTK ’2018)

Kiváló eredményekkel tért haza Tokióból Dr. Nagy Péter súlyemelő. Az SZTE ÁJTK alumnusa bár a verseny előtt rövid idővel részleges combizomszakadást szerzett, hat hibátlan gyakorlattal megnyerte a B csoportot, és élete legjobb olimpiai helyezését is elérte. Interjúnkban a versenyről, felkészülésről, egyetemi évekről kérdeztük.

Hogyan telt az olimpia előtti időszak?

Elég későn tudtam meg, hogy mehetek az olimpiára, tulajdonképpen már lemondtam róla, mire kiderült, hogy mégis megvan a kvóta. Akkor keményen belevágtam, napi két edzéssel kezdtem el készülni. Az utolsó három héten edzőtáborban voltam, ahol szinte rögtön sikerült egy részleges combizomszakadást elszenvednem. A rákövetkező két hét a lábam próbálgatásával telt, kérdéses volt, hogy vajon bírja-e majd a versenyt. Szerencsére a második hét végére már nem is éreztem a sérülést, az olimpián sem okozott problémát.

Mennyire volt nehéz összeegyeztetni a felkészülést a családi élettel?

Valójában könnyű volt, a párom megoldott mindent, így tudtam eleget edzeni, elmenni a felkészítő táborba. Amikor itthon készültem Szegeden, akkor is mindenben segített, és ez nagyon sokat jelentett, levette a terheket a vállamról, így tudtam a sportra koncentrálni.

Hogy érezted magad az olimpián?

Nagyon jól éreztem magam. Amikor megtudtam, hogy megszereztem a kvótát, természetesen arra gondoltam, hogy a lehető legtöbbet fogom kihozni magamból. Aztán jött a sérülés, és úgy voltam vele, hogy bárhogy is lesz, kimegyek és élvezni fogom a versenyt – és ez így is lett, mindennek tudtam örülni. Örültem, hogy ott vagyok, örültem, ha jó volt az idő, vagy ha esett az eső, semmiben nem kerestem a negatívumokat. Próbáltam a versenyen is a lehető legtöbbet kihozni magamból.

Mik voltak a legemlékezetesebb pillanatok Tokióban?

Például az érkezés, az első pillanat gondolata, hogy itt vagyok, ezt már nem veszi el senki tőlem. Az olimpia ideje alatt nem mehettünk sehova, csak a faluban lehettünk, de tulajdonképpen az egész egy hatalmas emlékezetes pillanat volt. A verseny maga, a verseny előtti és utáni rengeteg üzenet, gratuláció voltak, amik a legjobban megmaradtak bennem.

Milyen jövőbeli terveid vannak jelenleg?

Jövőre is lesznek versenyek, úgyhogy koncentrálok az edzésekre, folytatom az eddigieket – most ugyan volt egy két hetes szünet az olimpia után, de már edzésbe álltam. Ebben az évben is lesz öt-hat verseny és egy világbajnokság is. Várom a jövőre megjelenő kvalifikációs szabályokat, ha lesz rá lehetőség, azt még megcélzom, hogy kijussak majd Párizsba. Ha nem, akkor elkezdek majd a civil élet felé haladni.

Mit tervezel csinálni civilként?

Konkrét terveim még nincsenek – de elvégeztem a jogi kart az SZTE-n, szóval valószínűleg ezen a területen szeretnék majd tevékenykedni a jövőben.

Hogyan sikerült összeegyeztetni az egyetemet a sporttal?

Az egyetem rengeteget segített ebben, felajánlották az egyéni tanrendet, és sokszor úgy jött ki a lépés, hogy amikor véget értek a versenyek, akkor kezdődött a vizsgaidőszak. Nem volt egyszerű összeegyeztetni, de nem is volt lehetetlen. Nagyon sokszor hallom, hogy azért hagyják abba a tehetséges sportolók a sportot, mert nem tudják a tanulmányokkal összeegyeztetni. Én úgy gondolom, minden csak akarat kérdése.

Mit üzennél a fiatal sportolóknak?

Legyenek kitartóak és tanuljanak, hiszen gondolni kell a sport utáni életre is.

 Interjú: Kósa Boglárka