1987-ben végzett matematika-fizika tanár szakon a JATÉ-n, jelenleg is az SZTE-n dolgozik egyetemi docensként. A természettudományok és a tanítás mellett életében végig jelen volt a színház is, és szentül vallja, hogy a színészet és a matematika egyáltalán nem állnak olyan távol egymástól, mint ahogyan azt az ember gondolná. Interjúnkban többek között tanításról, digitális oktatásról, tanárságról és színházról is kérdeztük Kosztolányi Józsefet.

- Mire emlékszik legszívesebben vissza az egyetemi évekből?

- Veszélyes dolog ez, régen volt már, de az biztos, hogy nagyon jól éreztem magam az egyetemi évek alatt. Szerettem azokat a tárgyakat, amiket itt tanultunk, érdekelt az egész, és ez nagyon fontos. Ráadásul kiváló tanároktól tanulhattam. Kollégista voltam, és sokszor az volt, hogy éjszaka tanultunk, majd megreggelizünk, lefeküdtünk aludni, aztán kora délután kimentünk az Ady térre focizni – ahol akkor még sportpálya volt a TIK helyén. Sokan voltunk, nem annyian, mint most. Most nagyon kevés a tanár szakos hallgató. Mi hetvenen kezdtünk a matematika-fizika tanári szak évfolyamán és olyan negyvenen végeztünk is. Három csoportunk volt, nagyon szerettem mindenkit, azóta is tartjuk a kapcsolatot az évfolyamtársaimmal, és szinte mindenki tanárnak ment. Nem volt jellemző a pályaelhagyás.

- Mit gondol, mi lehet az oka annak, hogy manapság kevesebb a tanár szakos hallgató és több a pályaelhagyó?

- Az, hogy tanárnak lenni itthon ma nem perspektíva. Hiába van a tanári életpályamodell lassacskán tíz éve, ez a modell nem elég működőképes, sajnos. Az osztatlan tanárképzésben hat évig tart megszerezni a végzettséget. Ennyi év egyetem után még következik két év gyakornokság, nettó 140 ezer forint fizetésért. A perspektíva annyi a fiatal tanárok számára, hogy ez az összeg néhány év alatt mindössze pár tízezer forinttal fog emelkedni. Tehát ma nem érdemes tanárnak menni, a mi időnkben még érdemes volt. Nem is feltétlen a fizetés miatt, régen nagyobb volt a pálya presztízse is, nem csak anyagilag.

- Ön sokáig tanított középiskolában is, illetve részt vett a Geomatech nevű projekt kidolgozásában, ami digitális oktatással foglalkozik. Miként látja, hogyan áll most a természettudományos oktatás Magyarországon? Mennyire befogadóak az iskolák a digitális eszközök használatára?

- Jelenleg is benne vagyok több ilyen projektben – nagyon fontosnak tartom a digitális oktatás témáját. Annak idején, amikor ez még nem volt, több kollégámmal együtt tankönyvet írtam: ez volt a Sokszínű Matematika tankönyvsorozat, ami piacvezető is volt 2012-ig. Azóta ezek a tankönyvek már nem elérhetők a központi tankönyvlistán, de maga a tény, hogy részt vettem a megírásukban, teremtett számomra egy olyan presztízst, hogy ha vannak országos projektek matematika oktatásával kapcsolatban, akkor ott általában kíváncsiak a véleményemre.

A kérdésre válaszolva: a tanárok egyre többen hajlandóak digitális segítséggel tanítani órákon, sokan már az okostelefonokat is felhasználják erre, ami szerintem nagyon jó irány. A karantén időszak most az online bevonásával ezt a fajta kompetenciát intenzívebb növekedési pályára is állította. Azt gondolom, hogy a számítógép és egyáltalán a digitális eszközök által támogatott módszerek akkor segíthetnek igazán, ha szervesen illeszkednek a pedagógiai programba, a didaktikai célrendszerbe. Például: ha egy kötelező olvasmány alapján készült filmadaptációt csak egyszerűen megnézünk, az egy dolog – az egész onnan válik oktatássá, ha felbontjuk a filmet részletekre, és a részleteket külön-külön magyarázattal illetjük. Így van ez a matekkal is.

Nagyon fontos, hogy a digitális oktatás nem válthatja le a közös gondolkozást, mint ahogy a Messenger sem válthatja le a személyes kommunikációt. Ez inkább egyfajta rásegítés: a tanítás az óvodától az egyetemig egy interperszonális helyzet, amit nem lehet konzervekkel, konyhakész dolgokkal, előrepanírozott mindenfélékkel kiváltani. Az ember nem bújhat ki mögüle.

- Színészként is tevékenykedik, hosszú ideje. Milyen kapcsolódási pont lehet a színészet és a matematika között, ha van egyáltalán?

- A színház arról szól, hogy meg kell érteni dolgokat, ennél fogva pontosan ugyanolyan elemzést igényel, mint a matematika. Ha azt mondom, hogy itt ez a darab, játsszuk el, akkor ugyanúgy nagyon pontosan elemezni kell azt, és felállítani hozzá egy logikus struktúrát, mint a matematikában is megszoktuk. Ez a tevékenység nagyon fegyelmezett és racionális gondolkodást követel meg, hiszen benne van az absztraktság is. Akkor, amikor egy Shakespeare drámát elemzünk, mondjuk a Lear királyt, és abban a hálátlan lányokat, akkor nem csak őróluk van szó, az éppen konkrétan jelenlévő cselekvőkről, hanem egyfajta modellről is: például a szeretet hazudásáról. És ezt a viszonyrendszert, a karakterek viszonyrendszerét pontosan olyan precízen kell elemezni, mint az a matematikában is szükséges.

Azt gondolom, hogy az igazán jó színészek és rendezők kifejezetten racionálisan közelítik meg a színházat. Ez meglepő lehet, hiszen amikor az ember a színpadon van, akkor belead rengeteg érzelmet, meg mindent, ami a csövön kifér – de amíg odáig eljut, addig racionálisnak kell lenni. Idén nyáron nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy Hegedűs D. Gézával dolgozhattam. Megtapasztalhattam, hogy mennyire racionálisan közelít a színházhoz, és azt is, hogy milyen mély és széles a természettudományos műveltsége. Esterházy Péter írta a Ha fülelünk című írásában: „De a matematika nem valami távoli érthetetlenség, amihez külön ész kéne, ugyanavval az (egy szál) eszünkkel közelítünk a regényhez, mint őhozzá. A matematika is a létezésünkről, annak gazdagságáról ad hírt. Mindig ugyanarról beszélünk, hol Flaubert, hol Bolyai, hol Pilinszky, hol Gödel hangját halljuk. Ha fülelünk.””

- Milyen szerepet tölt be a színészet az életében? Van-e esetleg valamilyen szerepálma?

- A színház nekem egy nagyon fontos dolog, de nem hivatásom, vagy kenyérkereső szakmám. És úgy gondolom, szerepek terén a csúcsot elértem az Akárki című, a Dóm téren bemutatott moralitásjátékban, amiben Istent játszottam.  Egyébként azt szeretem, ha sok mindent játszhatok, többféle dolog is megjelenik. Egyszer történt olyan az életemben, hogy direkt kértem, mit szeretnék csinálni: amikor a 12 dühös embert játszottuk, akkor ugyanis mondtam a darab rendezőjének, Barnák Lacinak, hogy nem szeretnék szimpatikus figurát játszani. Így lettem én a kötözködő 3. esküdt, és én ezt nagyon szerettem, a nézők meg nagyon utálták. Már a darabbeli figurát, nem engem, remélem. Annyi jó fej figurát játszottam már, hogy akartam egy ilyet is. Abból a szempontból nagyobb kihívás ilyet játszani, hogy az ember a saját pozitív tulajdonságait könnyebben bele tudja vinni egy-egy figurába, mint a negatívakat, amiket még maga előtt is takargat egy kicsikét. Ezekért le kell bányászni, jó mélyre.

- A tanításon és a színészkedésen kívül mivel tölti szabadidejét?

- Focizok, biciklizek, szeretek sportolni. Na meg nagyon sokat olvasok, mindenfélét.

*

Kosztolányi Józsefet legközelebb szeptemberben, az Übü, a király című darabban lehet majd látni, amelyet a Thealter Fesztiválon is bemutattak.

SZTEinfo: Kósa Boglárka