Ebben a cikksorozatban olyan SZTE-sekkel beszélgetünk, akik tanulmányaik alatt, vagy diplomaszerzést követően úgy döntöttek, hogy felöltik magukra a hétmérföldes csizmájukat, és elindulnak szerencsét próbálni a nagyvilágba. Mesebeli fordulatok, hasznos típpek, megfontolandó gondolatok, mind mind előfordulnak. Ismerjétek meg a hétmérföldes SZTE-seket! Negyedik rész. 

A Szegedi Tudományegyetemen végzett Dr. Gyovai Helén olaszországi kalandjának története inspiráló és tanulságos. A született szegedi, aki a város jogi egyetemén végezte tanulmányait, most egy IT tanácsadó cégnél dolgozik Service and Transition managerként Torinoban. A külföldre költözés kihívásai ellenére megtalálta helyét ebben a gyönyörű országban, ahol mind a munkájában, mind a magánéletében sikereket ért el. Az interjúban betekintést nyújt a két ország közötti munkakörnyezet különbségeibe, az olaszok életfelfogásába, valamint megosztja tapasztalatait arról, hogyan küzdött meg a honvággyal, és milyen tanácsokat adna azoknak, akik hasonló útra készülnek.

Hol dolgozol jelenleg? Milyen út vezetett idáig?

Egy IT tanácsadó cégnél dolgozom Service and Transition managerként. Két kiemelt ügyfelet és különböző belső céges projekteket kezelek. Én szerencsés voltam, gyakorlatilag ez az első olaszországi munkahelyem, ahol a  nemzetközi környezetnek is köszönhetően hamar otthon éreztem magam. 

Milyen viszony fűz az SZTE-hez? Az egyetem iránt támasztott elvárásaid teljesültek-e?

Életem legszebb évei voltak, amiket itt töltöttem. Én született szegedi vagyok, és valamennyi tanulmányomat a város különböző intézményeiben folytattam, az itt megismert barátaimmal a mai napig kapcsolatban vagyunk, és bár legtöbbjük már szintén külföldön él, a kapocs megmaradt.

Milyen jelentősebb kihívásokkal találkoztál a külföldre költözés során? Mi vonzott az Olaszországba való kiköltözésre?

Az Olaszországba költözés tinikori álom, ami aztán elhomályosult, és újra rám talált, amikor már dolgozó nő voltam. Ekkor ismerkedtem meg az akkor Magyarországon dolgozó olasz férjemmel. Miatta kerültem Olaszországba. A külföldre költözés mindig trauma, főleg ha az ember már egy „kész” életből dobbant. Nekem jó munkám volt, saját lakásom, pörgő társasági életem  , és ezt kellett a hátam mögött hagynom és újraépíteni mindent Olaszországban. Nyelvi nehézségeim nem voltak, és ott volt mögöttem támaszként a férjem és a családja, de egy külföldre költözés szerinte valahol egy trauma.

Tudsz különbséget említeni a külföldi munkakörnyezet és a magyarországi között?

Magyarországon sokkal dinamikusabb, Olaszországban sokkal inkább bebetonozottabb a rendszer. A munkajogi szabályozás néha túlzottan is védi a munkavállalót, ezért konkrét kockázatot vállal a munkáltató, amikor határozatlan idejű szerződést köt vele. A rendszer olyannyira a munkavállaló felé hajlik, hogy csak igazán kivételes esetekben lehet megszüntetni a munkaviszonyt. Ennek eredménye, hogy a cégek nem szívesen kötnek határozatlan idejű szerződéseket, ha pedig erre sor kerül, akkor onnan a munkavállaló nehezen mozdul. Nehezen érti ezt meg az, aki nem ebben a világban él. Szeretnek sztrájkolni is a jogaikért, szívesen időzítik a munkabeszüntetést péntekre, hogy hosszú hétvége kerekedjen belőle.

Milyen kulturális különbségeket tapasztaltál Olaszország és Magyarország között?

Mind Olaszország mind Magyarország európai ország, hasonló gyökerekkel, igazi kulturális sokk errefelé nehezen ér. Megjegyzem, hogy én Olaszország északi részén élek, minél délebbre haladunk, annál nagyobb esély van rá, hogy valami kizökkent. Amit talán a legnehezebb volt megszokni az a bürokrácia nehézkessége, körülményessége. Képzeljétek el, hogy , ami Magyarországon egy kormányhivatalban történik, az itt teljes utópia, unikornisokkal teli, rózsaszín álomvilág. A digitális ügyintézés gyerekcipőben jár, mindenre akár hónapokat kell várni, utána pedig jó eséllyel veszekedni az illetékes ügyintézővel.

Milyen az ott élő emberek mentalitása? Mennyiben tér el a magyaroktól?

Teljesen más a szemlélet, sokkal kevesebb a stressz, nagyobb az optimizmus, nem csak üres közhely az, hogy az olaszok az élet napos oldalán élnek. Igyekeznek mindenben megtalálni a szépet, élvezni azt, amije van, nem csak arra figyelni, hogy a szomszéd fűje zöldebb. Szeretem, hogy nem áll meg az élet néhány X után, az idősebbek ugyanúgy eljárnak otthonról, mint a fiatalok, vannak nekik szervezett programok, kirándulások.  A férjem 86 éves nagymamája például rendszeresen kirándul a kortársaival.

Volt valaha honvágyad? Ha igen, hogyan élted meg ezt?

Az első pár évben folyamatosan. Nehezen találtam a helyem, hiányzott az otthoni életem, a komfortzónám, de amint találtam magamnak munkát és kialakítottam egy saját baráti kört, már könnyebb volt. Közben a Torino környékén élő magyarokkal is egyre szorosabb lett a kapcsolat, összejárunk, programozunk, megvan az itteni magyar kapocs is. Már a gyerekeink is barátok.

Milyen tanácsod adnál azoknak, akik külföldi munkavállalást terveznek (akár) egyetemi tanulmányaik után? Ajánlanád-e a mai fiataloknak a jelenlegi városod vagy Olaszországot?

Olaszországot vakrepülésként nem ajánlom. Itt magabiztos nyelvtudásra, tapasztalatra, türelemre és kapcsolati hálóra van szükség a boldoguláshoz. Alaposan fel kell készülni az Olaszországba költözéshez, megfelelő tartalékokkal kell nekiindulni. Az olasz átlagfizetés kellemes, de ez azért nem Skandinávia vagy Németország, tehát ha az elsődleges szempont a bankszámla gyarapítása, akkor nem biztos, hogy ez a legjobb választás. Ha viszont kellemes, nyugodt életet keresünk meseszép környezetben, szuper ételekkel, jó társasági élettel, segítőkész szomszédokkal, akkor ez egy ideális hely.