Kari versenyek 2024-ben

Az Alma Mater Weekenden kiderül, hogy az SZTE Lépjük meg! tavaszi kihívás keretében mely kar lett a Legaktívabb és a Legsportosabb. De a versengés ezzel még nem ér véget.

kariversenyek_1.png

Keressük a Weekend Leghúzósabb és a Legpontosabb Karát!

A helyszínen kicsik és nagyok egész délelőtt ergométerrel és kosárlabdával gyűjthetik a pontokat saját karuk számára, hogy kiderüljön melyik az Alma Mater Weekend Leghúzósabb és Legpontosabb Kara.

A tavaly nagy sikerrel lezajlott Kari Kötélhúzás is ismét megrendezésre kerül, 4 fős csapatok jelentkezését várjuk az almamater@szte.hu címre június 10-ig. 

Kiírás:

- A csapat négy főből áll, minimum egy lánynak lennie kell!

- Egy mérkőzés 3 megnyert pontig tart.

- Egy mérkőzés addig tart, míg az egyik csapat a kötél közepén elhelyezett szalagot át nem tudja húzni a középponttól mért 3m-es távolságig.

- Minden pont után lehetséges a csere, de ügyelni kell arra, hogy legalább egy lány maradjon a csapatban.

- Létszámtól függően körmérkőzések vagy csoportmérkőzések lesznek.

 

Az Alma Mater Weekendre az SZTE volt és jelenlegi hallgatói, dolgozóit várjuk vendégeikkel együtt, a részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. 

Regisztrációs lehetőség: https://uniszegedalumni.com/events/1456 

**A Kari versenyekről készült képek ITT tekinthetők meg.

 A rendezvény partnerei, vagyis a nyeremények felajánlói:

partnereklogo_1_2.png

A bejegyzés trackback címe:

https://sztealmamater.blog.hu/api/trackback/id/tr5118406783

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Leírás

Az SZTE Alma Mater, a Szegedi Tudományegyetem alumni szervezete legfőbb célkitűzésének tekinti, egy olyan közösséget építsen, amelyben az egyetem öregdiákjai a diplomaszerzést követően is kapcsolatban maradhatnak az intézménnyel és egymással. Az Alma Mater-tagok részesei lehetnek az egyetemi életnek, értesülhetnek az itt zajló fejlesztésekről, rendezvényekről, és egyedülálló kedvezményrendszert vehetnek igénybe. A szervezet alapvető célcsoportját képezik az egyetemi oktatók és dolgozók mellett azok a volt hallgatók, akik a Szegedi Tudományegyetemen tanultak, és itt szerezték meg diplomájukat.

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása