A korábbi évekhez hasonlóan egyetemi egységek, alumni, hallgatói társaságok jelentkezését várjuk a bográcsos ételek elkészítéséhez, hogy kiderüljön, kié lesz 2024-ben az Aranyfakanál Díj.
Várjuk a csapatok jelentkezését az almamater@szte.hu címre legkésőbb június 5-ig. Érdemes időben szervezkedni, mert a terület befogadóképessége okán az induló csapatok száma limitált!
Kiírás:
Tisztelt Nevezők!
Kérjük, részletesen olvassák át az GasztroMATER, az egyetemi főzőverseny alábbi tájékoztatóját a zökkenőmentes lebonyolítás érdekében.
Nevezhető ételek
A baráti hangulatú versenyre nevezni a csapat igénye szerint bármely, szabad tűzön és tűzifán készült étellel lehet.
Új különdíj kategória
Idén Prof. Dr. Karikó Katalin, az első magyar női Nobel-díjas alumnánk előtt tisztelgünk, így az egyik kedvenc ételét, az öreglebbencset/slambucot elkészítők legjobbját különdíjjal is jutalmazzuk.
Értékelés
A versenyen résztvevők munkáit 3 fős zsűri bírálja el. A győztes elnyeri a „SZTE Alma Mater Aranyfakanál díját” és szponzori ajándékokat, illetve a szakmai zsűrivel egyeztetve több különdíjat is hirdetünk további ajándékokkal.
A szervezők által biztosított feltételek
A jelentkező csapatoknak (min. 10 fő) biztosítani tudjuk előzetes meghatározott lista és egyeztetés alapján az elkészítendő ételhez az alapanyagokat:
- 15 főig 10.000 Ft értékben,
- 15 főnél nagyobb csapatok esetén 15.000 Ft értékben,
- 25 főnél nagyobb csapatoknál pedig 20.000 Ft értékben.
- Csapatonként 1 db. bográcsot és a tűzifát is biztosítunk.
Egyéb főzőalkalmatosságról, a kereten felüli vagy a megadott listában nem szereplő hozzávalókról a csapatnak kell gondoskodni - a csapatok igény szerint bővíthetik saját maguk a kívánt hozzávalókat.
A főzőhelyek korlátos száma miatt kérjük előre jelezzék a hozni kívánt további bográcsok számát.
A nevezéshez az alábbiakra van szükség:
- Csapat neve
- Kérjük, írják meg, hogy a csapatukban hány fő szeretne étkezni (ebből hány fő gyerek), és hogy hoznak-e saját bográcsot, főzőalkalmatosságot?
- Csapatkapitány neve és elérhetősége.
Kérjük, minden csapattag(ot) regisztráljon/janak majd az eseménynél, jelöljék az adott résznél, hogy a főző verseny résztvevői. Eseményregisztráció: https://uniszegedalumni.com/events/1456
A rendezvény partnerei, vagyis a nyeremények felajánlói:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.