Szalay-Berzeviczy András 2023. szeptember 27-én mutatta be „Címlapon Magyarország Hazánk története a nyugati sajtó tükrében 1848-2020” című könyvét. A kötetről Dr. Gali Máté történész beszélgetett a szerzővel. A könyvbemutató az MCC szervezésében valósult meg. A rendezvényen bepillantást nyertünk abba, hogyan gyűjtöttek össze több mint 400 magyar vonatkozású külföldi címlapmegjelenést és további 400 vezércikket, publicisztikát. A beszélgetésből körképet kaptunk arra vonatkozóan, mely hazai történelmi események, személyek és eredmények érték el a nemzetközi közvélemény ingerküszöbét annyira, hogy a mértékadó napilapok, folyóiratok első oldalukat áldozták rájuk. Az esemény előtt Szalay-Berzeviczy András, a kötet egyik szerzője és kiadója válaszolt kérdéseinkre.

Az MCC szervezésében valósult meg a „Címlapon Magyarország Hazánk története a nyugati sajtó tükrében 1848-2020” című könyv kötetbemutatója. Honnan ismerik egymást Dr. Gali Máté történésszel?

Dr. Gali Mátét már több, mint egy évtizede ismerem. Bátyám kérte fel ükapánk, Berzeviczy Albert monográfiájának megírására, és egy nagyon szoros barátság alakult ki köztünk azóta. Berzeviczy jelentős közéleti személyiség volt a századfordulón; a Magyar Tudományos Akadémia leghosszabb ideig regnáló elnöke, az országgyűlés elnöke, kultuszminiszter Tisza István kormányában, a Kisfaludy Társaság elnöke és még hosszan sorolhatnám pozícióit. Családunkban számos politikus megtalálható, de Albertről indokolatlanul kevés forrás látott addig napvilágot, így Máté egy hiánypótló művet tett le az asztalra.

A sors furcsa játéka, hogy épp megismerkedésünk előtt egy évvel gépeltettem be nagybátyám padlásán talált Berzeviczy-naplókat egy barátom start-up cégével, akik éppen régi kéziratok leírására indítottak vállalkozást. Éjszakákat töltöttünk el a naplók cizellált és archaikus kéziratának megfejtésével, de megérte, hiszen Máté röviddel ezután ezeket a naplókat is kötetbe rendezte „Az ország belepusztul ebbe a háborúba – Kiadatlan naplók (1914 – 1920)” címmel. Édesapámmal számos egyéb kéziratot, jegyzetet, rajzot és fotót adtunk át az ifjú történésznek, ő pedig ezekből alkotott meg egy igen olvasmányos történelmi életrajzot, amely mélyreható betekintést nyújt ükapánk életébe, politikai és tudományos pályafutásába, valamint a századforduló Magyarországába.

A könyvbemutató előtt megnézték Szeged ikonikus helyeit, többek között a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar épületét is. Milyen kapcsolat fűzi a városhoz?

Számomra Szeged egy különleges hely, hiszen 1995 és 1998 között itt töltöttem 3 évet a bölcsészkar hallgatójaként: angol nyelvet és filozófiát tanultam.  Csak azért nem diplomáztam Szegeden, mert már akkor éreztem, hogy munkám Budapesthez fog kötni, így harmadév végén átjelentkeztem az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára, és végül ott diplomáztam. Ennek ellenére alma materemnek érzem a Szegedi Tudományegyetemet, és nagyon szép emlékek kötnek ide.

Milyen karrierutat járt be a diploma megszerzése után az említett könyv bemutatójáig?

Már az egyetemen rengeteg történelem órát hallgattam, és első szakdolgozatomat is Nagy-Britannia és Trianon kapcsolatáról írtam meg. A disszertációból számos név, esemény és hivatkozás jelent meg a 20 évvel később kiadott Címlapon Magyarország című kötetemben. Az egyetem befejezése után posztgraduális képzésre jártam az ELTE Szociológiai Tanszék Európai Uniós tanulmányok szakára, ezt követően pedig az ELTE társadalomtudományi szakfordítói vizsgáját tettem le. Ezekre a képesítésekre épül mindaz, amire a cégünk létesült, hiszen 2004-ben indítottunk útjára a fordítóirodát, és ma már több európai uniós intézménynek dolgozik a cég, Brüsszelt viszonylag sűrűn látogatom.  A fordítóirodánk egy nyelvészeti szoftver fejlesztő cég, a MorphoLogic szuterén helységéből nőtt ki. Igazi garázsvállalkozásként indultunk nulláról, annak minden borzalmával és szépségével. Azon úttörők közé tartoztunk, akik már a kétezres évek első felében korszerű fordítástámogató rendszereket használtak. Fordítóirodai üzletágunk jelenleg is hazánk vezető nyelvi szolgáltatói közé tartozik. 2009-ben kezdtük el fejleszteni második üzletágunkat, amely azóta is hazánk első és egyetlen nemzetközi médiafigyelésre és -elemzésre épülő szoftveres szolgáltatása. Ez kicsit olyan, mint egy vastag regény, soha nem akar véget érni. Mindig jönnek az újabb piaci igények és megkeresések, mi pedig reagálunk ezekre a fejlesztőinkkel. Ma már számos közintézmény, külképviselet és magyar nagyvállalat veszi igénybe a szolgáltatást.

A könyv a munkám és a szenvedélyem találkozásából fogant. A nemzetközi médiafigyelő tevékenységünk találkozott a magyar, modern kori történelem iránti érdeklődésemmel. Arra voltam kíváncsi, hogy a nyugati sajtó milyen történelmi narratívát épített fel hazánkról. Évekig gyűjtöttük a sajtóanyagokat és címlapokat internetről, sajtó adatbázisokból, antikváriumokból, innen-onnan, és egy idő után már olyan mennyiségű lett, hogy el kellett dönteni, hogy ezt most csak a saját kedvtelésünkre gyűjtjük vagy közkinccsé akarjuk tenni. Végül az utóbbi mellett tettük le a voksunkat, és hároméves gyűjtőmunka és előkészület után megszületett a „Címlapon Magyarország” című könyv, amit 2021 novemberében bemutattunk a Magyar Tudományos Akadémián.

Mennyire vett részt a könyv kiadásának folyamatában?

Aktívan részt vettem a könyv szerkesztésében, de fontos megemlítenem Kiss Csaba kollégám nevét, aki a technikai és operatív szerkesztési feladatokért felelt, valamint Godányi Anna kolléganőm nevét, aki a könyv kontrollszerkesztője, lektora volt. Az anyaggyűjtés után úgy döntöttünk, hogy az 1848 és 2020 közötti 172 évet hat korszakhatárra osztjuk fel, és hat szerzőt kérünk meg a könyv fejezeteinek megírására. Nem kisebb nevek, mint Hermann Róbert, ifj. Bertényi Iván, Romsics Ignác, Eörsi László, Valuch Tibor, Tölgyessy Péter jegyezte a történelmi fejezeteket, én magam pedig az első, bevezető fejezetet írtam. A könyv célja egyértelműen az volt, hogy egy szépen illusztrált, ismeretterjesztő történeti albumot hozzunk létre. Az elnevezés is erre utal: „Címlapon Magyarország”, egy kötet, melyben az illusztrációk ugyanannyira fontosak, mint a tanulmányok.  

Amikor úgy döntött, hogy ebből a lenyűgöző gyűjteményből egy könyv szülessen, voltak-e olyan tények vagy információk, amelyek meglepték? Miért érdemes elolvasni ezt a könyvet azon túl, hogy egy gyönyörű kiadvány, amelyet mindenki szeretne a könyvespolcán látni?

Magyarország sorsfordító döntéseit az elmúlt másfél évszázadban rendre külföldön hozták meg. Történetünket nemcsak határainkon belül írjuk, hanem egy európai, sőt globális kontextusban. 1848 augusztusában Bécsben döntenek forradalmunk letöréséről, 1849 májusában I. Ferenc József Császár és I. Miklós orosz cár Varsóban állapodik meg kétszázezer orosz katona mozgósításáról a magyar lázadás leverése érdekében, 1920-ban Versailles-ban születnek meg az új határaink, 1945-ben Jaltában dől el, hogy a leendő kétpólusú világban, melyik oldalhoz tartozunk a következő 40 évben, 1947-ben Párizsban újra elvesztjük az első és második bécsi döntéssel visszakapott területeinket, 1956-ban Moszkvában és Washingtonban döntik el forradalmunk kimenetelét és így tovább.

A könyv nem azért fontos, mert a nyugati sajtó tűpontosan, pártatlanul és szívet melengetően írt volna hazánkról, hanem éppen ellenkezőleg: arra mutat rá, hogy a sajtó a maga torzításaival, aránytévesztéseivel, sztereotípiáival, érdek- és ideológia vezérelt túlzásaival sajnos nagyobb hatást fejtett ki az aktuális külügyérekre és döntéshozókra, mint a tudományosan jól megalapozott, autentikus nemzeti történetírásunk.

Erre klasszikus példa Robert Seton-Watson (New Europe főszerkesztője) és Henry Wickham Steed (Times bécsi tudósítója) vagy André Cheradame (Le Petit Journal újságírója és Stephen Pichon francia külügyminiszter jóbarátja), akik munkássága nélkül a magyar területrendezés 1920-ban nem hagyta volna oly mértékben figyelmen kívül az önrendelkezés jogát és etnográfiai határokat, mint ahogyan az megtörtént Versailles-ban.

A csehszlovák határkijelölő bizottság egyik közismert brit tagja, Harold Nicholson például úgy fogalmazott, hogy egy lépést sem tettek anélkül, hogy ne tanácskoztak volna olyan tekintélyes szakértőkkel, mint az akkor Párizsban élő Seton-Watson.  Ha úgy tetszik tehát az antant zsurnalisztáinak elnagyolt írásai sokkal több szerepet kaptak a területrendezésben, mint Teleki Pál tűpontos vörös térképe.

A könyv tehát értékes információkkal és új perspektívával gazdagítja nemzeti történetírásunkat és önismeretünket.

Elképzelhetőnek tartja, hogy a könyv elolvasása után megváltozik a véleményünk vagy külső szemlélőként tudunk-e magunkra tekinteni, miután átnéztük ezeket a külföldi sajtóban megjelent híreket?

A könyv kibővítheti értelmezési kereteinket, tágítja a horizontot, de nem hiszem, hogy gyökeresen felforgatná azt, amit önmagunkról gondolunk, és nem is lenne az jó. A kötet számos más érdekességet is felfed a külföld magyarságképén túl. Megtudjuk például azt is, hogy az álhírek egyidősek a polgári szabad sajtóval. Ez a jelenség már velünk volt az 1848/49-es szabadságharc alatt is, és a könyvben arra is megkíséreljük a választ, hogy az újságírók tudatosan vagy egyszerűen csak információhiányban, gondatlanságból torzították el a Magyarországgal kapcsolatos nemzetközi híradásaikat.

Előfordulhat, hogy lesz folytatása a könyvnek?

Az első kötetre nagyon nagy volt a médiaérdeklődés. Ez is ösztökél arra, hogy továbbra is csináljunk a maihoz hasonló népszerűsítő eseményeket a kötetre. Folytatás lesz. Előkészület alatt van a Címlapon Magyarország II - Hazánk története a keleti sajtó tükrében című második kötet. Ez négy nagy keleti ország – Oroszország, Kína, India, Japán – valamint további tíz kisebb közel- és távol keleti ország sajtójának tükrében vizsgálja majd meg Magyarország történelmét. Már megkaptuk a Kulturális és Innovációs Minisztérium elvi és infrastrukturális támogatását és jelenleg tárgyalások zajlanak a különböző szellemi műhelyekkel a projekt kivitelezésére, hiszen a földrajzi távolságok és digitalizáció alacsonyabb foka miatt ez jóval grandiózusabb munka lesz, mint az első kötet. Remélhetőleg néhány éven belül a Magyarország keleti sajtóképéről szóló kötetet is be fogjuk tudni itt mutatni Szegeden.

Mi az, amit még fontos megemlítenünk a kötet kapcsán?

Négyszáz, főleg illusztrált címlapot dolgoztunk fel, s körülbelül ugyanennyi belső cikket és publicisztikát. Előfordultak olyan időszakok, amikor Magyarország érdemben nem érte el a nemzetközi sajtó ingerküszöbét. Ezekből az évekből inkább belső véleménycikkeket dolgoztunk fel. Ilyen időszak például a koalíciós közjáték korszaka 1945 és 1947 között vagy a politikai, gazdasági válság és miniszterelnök-casting korszaka 2008 és 2009 között. Ezekben az években nem kerültünk a világsajtó homlokterébe, hiszen távoli, kis országunk belpolitikai kálváriái nem hordoztak elég hírértéket a világ számára.

A könyv végén megtalálható egy gyűjtemény az általunk legérdekesebbnek tartott cikkek magyar nyelvű fordításával. Úgy gondoltuk, hogy miközben a szerzők egy szakszerű narratívát hoztak létre, a befogadóknak és olvasóközönségnek is adunk kreatív teret azzal, hogy a legjelentősebb cikkeket magyar nyelven is elolvashassák a könyv végén és így legyen teljesebb a kép számukra.