Bálint Zsófia magyar-dráma tanárszakos hallgató, aki 2018-ban diplomázott magyar alapszakon. Kritikákat, recenziókat ír, az OTDK Színháztudomány tagozatának első díját hozta el tavasszal, sokat olvas és a „Pszt! Zsófi meseregényt olvas” című blogot szerkeszti. Arról kérdeztük, hogy a mesék olvasásából és a bábszínházi előadások látogatásából ki lehet-e nőni, és ha igen, miért nem érdemes.

Mesélj egy kicsit magadról!

Jelenleg az egyetemen magyar-dráma szakon tanulok, és ebben a félévben tervezem befejezni tanulmányaimat. Szeretnék majd tovább menni doktori képzés felé. Elsősorban bábszínházzal szeretnék foglalkozni, az utóbbi időben ez a nagy szenvedélyem, úgyhogy hobbi és szakmai szemmel is látogatok minél több báb előadást. Emellett sokat olvasok, például nagyon szeretem az ifjúsági irodalmat és a gyerekkönyveket is. Ez jól összekapcsolódik a bábszínházzal, hiszen sokszor meséket vagy ifjúsági könyveket adaptál egy-egy előadás

A bábszínházat újra felfedezted magadnak vagy gyerekként szeretted meg és azóta sem enged el?

Gyerekkoromban részt vettem bábszínház szakkörön, akkor én bábszínházat csináltam, nem pedig néztem, és  ezt iszonyatosan szerettem. Körülbelül ötödikes koromig folytattam. Akkorra olyan sok lett a tananyag, hogy nem tudtam a kettőt összeegyeztetni, így akkor  volt egy hosszabb szünet. Most az egyetemen fedeztem fel újra. Ez egy nagyon nagy kimaradás, pont abban az időszakban, amikor egyébként nézői szinten is kimaradnak a bábszínházból a gyerekek. Általában felsős iskolás kortól kezdve a felnőtt korig is ritkábban látogatunk bábszínházi előadásokat, a felnőtt nézők általában legközelebb akkor jönnek vissza, amikor a gyerekeket hozzák.

Mi a különbség aközött, hogy aktívan részt veszel a bábszínházban vagy nézőként figyeled?

Most már egyre kevésbé érzem a különbséget a kettő között, mert nézőként folyamatosan egyfajta feldolgozást végzek, ahogy elemzem a bábszínházat, ahogy nézem, ahogy befogadom, ahogy próbálok kapcsolódni hozzá, az nyilván egy másfajta kreatív munka. Ez a folyamat ugyan más jellegű, mint amikor valaki közvetlenül a színpadon dolgozik, de mégis egy komoly és kreatív munka része.

Mi a véleményed arról, hogy a szülők gyakran könnyebben adják a gyerekek kezébe a mobiltelefont, minthogy elmenjenek velük egy bábszínház előadásra? Hogyan lehetne motiválni a szülőket a bábszínház iránt, szerinted van-e még igény erre a műfajra?

Valóban azt tapasztalom, hogy a szülők gyakran hajlamosabbak mobiltelefonnal szórakoztatni a gyerekeket ahelyett, hogy bábszínházi előadásra mennének velük. Ugyanakkor én hiszem, hogy a bábszínház egy teljesen másfajta élményt kínál, amelyet nehéz más módon pótolni. A gyerekeknek szánt előadásokat általában iskolai vagy óvodai csoportok látogatják, ettől függetlenül úgy érzem, hogy a szülők számára is fontos lenne egyéni élményként megismerni ezt a műfajt.

A bábszínház fejlődik, egyre több kreatív és látványos elemet is bevon az előadásokba. A mai technológia és filmek látványosságai valóban nagy hatást gyakorolnak a gyerekekre, de úgy gondolom, hogy a bábszínháznak van egy élő hatása, amit nem lehet filmmel kiváltani, még a legújabb 3D-4D alkotásokkal sem. Ugyanakkor a bábszínháznak is fejlődnie kell, valahogy színesebbé és látványosabbá kell válnia, hogy valamennyire mégiscsak igazodni tudjon, szerintem ez mindkét oldalon múlik.

Korábban említetted, hogy tervezed a doktori tanulmányaidat ebben a területen végezni. Melyik része az, amelyik a leginkább érdekel és milyen kutatást szeretnél folytatni?

Engem az érdekel, hogy a különféle traumákat, mint például a halál, iskolai zaklatás, bántalmazás  hogyan lehet bábszínházi előadással feldolgozni. A filmnek valóban erős hatása lehet, de gyakran hiányzik belőle az a közvetítő elem, ami segítene a gyerekeknek megérteni és feldolgozni ezeket a traumákat. Ezzel szemben a bábszínház azzal a képességgel rendelkezik, hogy az említett témákat átprojektálja a bábok segítségével, így lehetőségünk van velük foglalkozni anélkül, hogy traumatizálnánk a gyerekeket.  

A másik, amit tudok rólad, hogy blogot írsz, mégpedig meseregényekről, illetve mesékről. Hogyan kezdődött a blogolás az életedben és miért ezt a témát választottad?

Nagyon szeretek meseregényeket és ifjúsági regényeket olvasni, mert egyszerűen azt érzem, hogy sokszor a felnőtt irodalom nagyon komoly és reális problémákat dolgoz fel, ezért gyakran elszomorodom a világlátásuktól. A gyerekregényekben még van remény egyrészt, másrészt pedig hihetetlenül imádom a fantáziavilág problémafeldolgozását. Valahogy azáltal, hogy mesét mondok, gyönyörű dolgokat lehet alkotni. Úgy éreztem, hogy jó lenne olyan blogot készíteni, ahol írok azokról a regényekről, meseregényekről, amelyeket én szeretek felnőtt szemmel. Emellett azt is fontosnak tartom, hogy a szülők odafigyeljenek arra, hogy milyen könyvet adjanak a gyerekek kezébe. Például szerintem a nagy Disney mesekönyvek csak a filmekből vett jeleneteket mutatják meg egy-két szöveggel kiegészítve. Közben pedig vannak olyan történetek, amikről esetleg nem tudnak, de olyan problémákat dolgoznak fel, amely az adott családban előfordul. Ilyen például Gimesi Dóra  Emma csöndje című könyve, amelynek főszereplője egy érzékeny kislány. Emma történetei a tenger világában játszódnak, a kötet gyönyörű színekkel van illusztrálva. A könyv fantasztikus és hihetetlen aranyos, közben mégis tanít.

A blogom másik része a bábszínház előadásokra fog összpontosítani, mivel úgy gondolom, hogy fontos lenne egy olyan platform, ahol bábszínházakról írhatok kritikákat és elemzéseket.  Szerintem a bábszínház egy olyan műfaj, amely több figyelmet érdemel, és örömmel járok báb előadásokra, hogy megosszam tapasztalataimat és véleményeimet.

Fiatal felnőttként, ha valaki szeretné újra felfedezni a mesék világát, mit ajánlanál neki?

Az egyik meseregény, amit nagyon ajánlanék, az „Elisabetta Gnone: Olga a papírlány” című trilógiája. Ez a történet egy különleges kislányról szól, aki egy faluban él, és rendszeresen meséket mesél a falu lakóinak. Az izgalmas rész az, hogy ezekben a mesékben a saját és a közösség traumáját is feldolgozza. Egyrészről hihetetlenül gyönyörű Gnone nyelvezete, ezt már korábbi köteténél megszerettem, továbbá szerintem nagyon érdekes az, ahogy egy meseregény tárgyalja a mesék funkcióját. A közeljövőben szeretném befejezni ennek a trilógiának a harmadik részét.