A Kisgyerekek is lehetnek nagybetegek program 2015 márciusában indult a szegedi Gyermekklinika Gyermekintenzív Osztályán. Dr. Tajti Zsanett hozta létre azért, hogy a jótékonysági programokból befolyt adományokkal fejlesszék az osztályt. A Csimota Gyerekkönyvkiadóval közösen álmodták meg és adták ki a  Szuperhősök a klinikán című mesekönyvet, amely a 94. Ünnepi Könyvhéten jelent meg. Kollár Árpád író és Maros Krisztina illusztrátor segítségével betekinthetünk a kórházi kulisszák mögé és valós gyógyulástörténeteket ismerhetünk meg.

A könyvbemutatót Dr. Tajti Zsanett saját élménybeszámolóval kezdte. Tapasztalatai szerint a legtöbb kisgyereket szurival és kórházzal ijesztgetnek, és ez egyik legrosszabb, amit tehetünk, mi magunk ássuk alá a bizalmat gyermekeinkben. Célja, hogy a gyógyulást támogató intézmény és mosolygós kollégái ne félelmet keltsenek a gyermekekben. Az orvos-beteg kommunikáció és az edukáció szempontjából is egyedülálló vállalkozásnak számít ez a három mesét tartalmazó könyv. A mesés, szerethető szereplők, Kópé Professzor, Makidoki, Szurikáta Nővér és Fúzi Nővér miatt talán még a szakma gyakorlásához is kedvet kapnak a gyerekek.

Az egészségügyi személyzet bemutatása is fontos szerepet kap, ugyanis a sürgősségi betegellátás nem  egyszemélyes feladat, hanem komoly csapatmunka, ami éjt nappallá téve zajlik a kórházi osztályokon. Ennek kiváló példája a szegedi Gyermekintenzív Osztály, az ötletgazdák ezért tartották fontosnak, hogy a személyzet saját névvel szerepeljen, elismerve ezzel munkájukat és elhivatottságukat.

A Nemzeti Együttműködési Alap Támogatási Program hozzájárulásával megjelent műben azonban az igazi szuperhősök maguk a nagybeteg gyermekek. Az ő kalandos gyógyulástörténeteikkel ismerkedhetnek meg az olvasók.

Dr. Tajti Zsanett és Kollár Árpád is a Szegedi Tudományegyetem hallgatói voltak, gyermekeik kapcsán vették fel egymással a kapcsolatot és közös munkájuk gyümölcsét tarthatjuk kezünkben. Kollár Árpáddal a bemutató után beszélgettünk.

Milyen élményeid, emlékeid vannak az egyetemi éveidről?

Az egyetemről tulajdonképpen a Mojo jut eszembe, nagyon örültem a hírnek, hogy újra megnyílt. Szociológiát, irodalmat, irodalomelméletet tanultam és főleg az irodalomelmélet speciális képzés nagy része a Mojoban zajlott, ott éltük az életünket, vitatkoztunk, alapítottunk lapot, stb. Valóban egy fontos helyszíne szellemileg is az egyetemen töltött időszakomnak, hiszen az olyan helyeket szerettem, ahol lehetett beszélgetni.

Az egyetemi évek alatt kezdtél mesekönyveket írni?

Nem, abszolút nem. Alanyi költőként indultam el, eszem ágában nem volt prózát írni vagy mesekönyvet, mert prózát írni munkás dolog, végig kell írni a sorokat és az fárasztó, a versnél pedig nem szükséges, így rengeteg időt lehet spórolni. Továbbá a prózaírás nagy állóképességet igényel. Azt gondolom, hogy aki ma magyar gyerekirodalommal foglalkozik, annak 99 %-a azért kezdte el, mert gyermeke született, és tulajdonképpen nálam sincs ez másképp. 5 gyerekem van és legalább 5 mesekönyvem, egyelőre tartom az arányt.

A Kövér Béla Bábszínház megbízásából készült A nagy lötty című mesekönyv után a napokban jelent meg a Szuperhősök a klinikán is. Hogyan találnak meg a szegedi felkérések?

Most tényleg sorozatban kaptam szegedi felkéréseket, holott az az érzésem, hogy országosan sokkal ismertebb író vagyok, mint Szegeden, talán azért mert itt rejtőzködő életmódod folytatok, nem annyira evidens, hogy itt élek, ráadásul Budapesten dolgozom. A bábszínházas megkeresés onnan jött, hogy az igazgatót, Kiss Ágnest már régóta ismerem, többek között a Mojoból, Tajti Zsanett doktornő pedig a fia osztálytársának anyukáján keresztül. De ezek előtt nem nagyon írtam felkérésre. Mindkettő helyi kötődésű és mindkettőben jó kihívást láttam.

Saját ötlet alapján vagy megtörtént esetekre építve könnyebb mesét írni?

Erre a fiam adott választ, készül egy ifjúsági regényem, amelyet olvasott (Felhőrablók címmel fog megjelenni), olvasás közben kiáltott fel, hogy „apa, apa, ezt így magadtól írod, ugye? Látszik. Ez jobb.” A gyerekek kemény kritikusok. Könnyebb saját ötlet alapján alkotni, mert bármit megtehet az ember, amit akar. Azért élvezem nagyon a mesekönyv írást, mert ott tényleg korlátlan hatalmam van a szereplők fölött, míg valós alap esetén trambulin-szerű az érzésem, elrugaszkodok ugyan, de vissza kell térnem az alapokhoz. Ugyanakkor ott a kihívás, hogy a valós eseményeket hogyan lehet izgalmasan átadni úgy, hogy az eredeti szándék és a valóságosság megmaradjon.

Hogyan képzeled a jövőt, mikor van időd írni?

Felnőtt irodalommal kezdtem az írást, versekkel és novellákkal, amelyet 10 évre megszakítottam, azonban a mesekönyvek mellett ugyanúgy megvan bennem egy regény gondolata is. Az ifjúsági regényt biztos, hogy megírom, talán egy másik kötetet is. Reggel van időm írni, illetve közösségi média lapozgatása helyett a felszabadult, temérdek időt is alkotásra használom, az információéhségem mellett ez nehéz. Verset bármikor tudok írni, a prózát viszont folyamatosan kell gondozni, így most korán kelek.

Hogy vagy a díjakkal és elismerésekkel?

A gyermekeim nem szokták mondani, hogy tetszik nekik, amit írok, ők még túl őszinték. A szakmában viszont nagyon komolyan díjazzák bizonyos köteteimet. A Milyen madár című mesekönyv az Év Gyerekkönyve Díjban részesült, utána 40-50 kritika született róla, ami nagyon jó érzés, de annak jobban örülök, ha sok olvasót találnak meg a könyveim. Megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy tényleg azt írjak, amit szeretnék, megengedhetem, hogy meredekebb, karcosabb témákat dolgozzak fel, olyanokat, amelyek nem könnyen adják magukat. Fontosabb, hogy legyenek olvasóim, tőlük visszajelzések, akár barátok, tanárok azok, akár számomra ismeretlenek.

A Szuperhősök a klinikán című könyv megvásárolható online, a kiadó oldalán: https://csimota.hu/termek/szuperhosok-a-klinikan vagy olyan kitelepüléseken, ahol az alapítvány is megjelenik.

Fotó: Inka Vision (Bakos Katinka)