Reke Balázzsal a közelmúltban megjelent Túl közel című könyve kapcsán beszélgettünk.

Hogy kapcsolódsz Szegedhez, miért a szegedi egyetemet választottad?

2007-ben kerültem Szegedre. Szolnokról jöttem, ott jártam középiskolába, utána felvételiztem több helyre, és végül Szegedre nyertem felvételt, a Bölcsésztudományi Kar klasszika-filológia szakára. Alapszak után minor szakként filmelméletet, filmtörténetet választottam. Ezt, a filmes részt vittem tovább, vizuális kultúratudomány, filmelmélet-filmkultúra lett a mesterdiplomám témája. A végzés után is Szegeden maradtam, ez a város lett az otthonom. A 2000-es évek épp csak elkezdődtek, amikor egyetemista lettem, teljesen más volt akkoriban ide járni, hisz az okostelefonok és az online világ csak később jelent meg. Kicsit analóg világ volt, állandóan rohangáltunk fénymásolni. Nagyon élveztem ezt az időszakot, akkoriban még nyitva voltak a legendás szórakozóhelyek, voltak egyetemi bulik.

Mikor kezdtél el írni, hogyan jött az írás gondolata?

Az egyetem első, illetve második évében apró sugallatok alapján írtam gondolatokat, ezekkel nem törekedtem semmi konkrétra. Folyamatosan alakultak bennem a szövegek, néha volt egy kis kitekintés is a versek irányába. Többnyire a prózában találtam meg magam, a vers pedig megmaradt vágyálomnak. Számomra az írás egy hosszú tanulási folyamat, sok évet felölelő megszakításokkal. Sokszor éreztem, hogy az általam alkotott szöveg kevés, kevésbé gördülékeny, nem éreztem az elégedettséget a papír megtöltése után, és ha én ezt érzem, akkor valószínű, hogy az olvasó is. Akkor pihentettem azokat a szövegeket, a legtöbb még ma is a fiók mélyén lapul. A prózaíróknál nem gond, ha egy kicsit a témához érnek. A 20-as éveimben publikáltam egy-két írást, majd hosszabb szünet következett. Két éve éreztem, hogy már láttam annyit a világból magam körül, hogy újra nekikezdjek írni. Érdekelt, hogy az embernek milyen a viszonyulása a saját emlékeihez. Az emlékezet egyszerre lehet keserédes és alapos szűrő is. Mindig más akad fenn a szitán, és ami fennakad, azzal érdemes foglalkozni. Ezekből lettek az első rövidebb prózai szövegek. A nehezebb része pedig a publikálás.

Cél-e számodra, hogy az írás fő tevékenység legyen az életedben?

Ez nehéz kérdés. Írónak lenni főállásban lehet egyszerre nagyon nehéz és nagyon kellemes is. Nem csak a mindennapok megélhetése miatt, hanem hogy folyamatosan újabb és újabb témákon dolgozzak. A regényben el kell veszni, le kell zárni és csak utána lehet belekezdeni a következőbe, ez azért nehéz. Illetve kihívás, meddig lehet húzni, hogy ne ismételjem önmagam. Szerintem bennem még sok téma van.

Szolnokról indultál és érkeztél meg Szegedre. A Túl közel című könyv szereplői ehhez képest hogyan kerültek a zempléni vidékre, miért választottad ezt a helyszínt?

A Zemplén maga azért került a könyvbe, mert jól ismerem gyerekkoromból ezt a tájat. Elsősorban a hangulatokra, érzelmekre emlékszem, amely hozzá köt alföldiként. A hegyvidéki téma műfajilag sok mindenhez jó terepet ad, például a western világhoz a sík vidék, pusztaság, poros városok illenek, ezek a játékkörei, mégis egy hegyi tájhoz is jól tud illeszkedni. Azt akartam, hogy ez ne ilyen sematikus téma legyen, ezért beraktam a hegyek közé. A könyvben megjelenő játszmákat ott is meg lehet csinálni. Filmekben is van egy-két kivétel, amikor téli táj a háttere westernnek. A halál csöndje jut eszembe vagy a Django elszabadul. Szerettem volna, hogy a történetem kicsit ilyen is legyen, sárban tapicskolós, erdőben mászkálós. A western klasszikus elemeit próbáltam a visszájára fordítani. Másrészről az erdő természetközeli környezetével próbáltam oldani a regényben dúló feszültséget és az egyéb erőszakos eseményeket.

Miért választottad a kiegyezés utáni időszakot?

A kiegyezéstől az első világháborúig tartó időszakot szokták boldog békeidőkként emlegetni. Azonban a hétköznapi emberek élete akkoriban sem volt eseménymentes, hisz a Monarchia expedíciókat vezetett, a gyarmati rendszer is virágkorát élte, számos katonai fellépés zajlott, így a békeidőket sem tekinthetjük klasszikus háborúmentes korszaknak. Arra kerestem a választ, hogy valóban nyugodtabb történelmi időszak volt-e. A pusztítás, mintegy háttérben húzódó emberi erő, a békében hogy talál utat magának. Ez volt az egyik része. Másrészről ez a korszak (a 19. század vége) beleesik a klasszikus western időszakába. Az egyik szereplő gyakran jár Amerikába, ő importálja át azokat az elemeket, amelyektől a zempléni falusiak hirtelen vadnyugati környezetben mászkáló emberek lesznek.

A történet egy utazással indít, a főszereplő vonatra száll, miért választottad ezt kezdésnek?

A döntés tudatos, mert van egy alapvető vonzalmam az utazással, mozgással kapcsolatban. Nagyon szerettem régen Jack Kerouac könyveit, szeretem a kalandot, annak pedig szerves része az utazás. A könyvem történetének egész lényét adja az úton levés. Az utazás lelki folyamat is, jó lehetőség, hogy a szereplők hétköznapi apróságait bemutassam.  Két ember ugyanazt nem fogja meglátni a vonat ablakán kifele nézve. Ugyanaz a tér, mégis máshogy látjuk. A főhősnek megadjuk az esélyt, hogy kinézzen az ablakon, így egy bensőségesebb viszony alakulhat ki olvasó és szereplő között. Pedig a főszereplő nem pozitív figura.

Milyen ő?

A főszereplőt úgy szerettem volna megalkotni, hogy az ő szándékait, az ő tettei mögött rejlő gondolatokat teljesen elzártam. Sokat tanulmányoztam kényszeres bűnözőket, manapság a Netfix is tele van sorozatgyilkosos témákkal, így könnyen utána tudtam olvasni. A diktatórikus rendszerek végrehajtó egységei is érdekeltek: karhatalmi egységeknél ávós tisztek, SS tagok, olyanok, akik borzalmas bűncselekményeket hajtottak végre. Amikor kérdőre vonták ezeket az embereket, nem is tudták megmondani az okokat. Parancsot teljesítettem, ezt gondoltam helyesnek – vallották sokan. Van egy bizonyos embercsoport, akiknek a tetteire nincs magyarázat. Ez a legfélelmetesebb. Ezért nem akartam elárulni, hogy a főszereplő mit miért csinál. Ha lenne rá indok, ha lelki törést rakunk mögé, az bevonja az olvasót, empátiát ébreszt iránta. Ezt ki akartam hagyni. Az olvasóra bízom, hogy a főszereplő tetteinek mögöttes szándékát kitalálja.

Hogyan kapcsolódik a borító és a cím a történethez?

A borító közös döntés volt a kiadóval, szerkesztővel. Végül a szerkesztő javasolta ezt a képet. Egy indonéz festő alkotásának részletét láthatjuk (a festő beleegyezésével).  Zavarba ejtő kompozíció, amely azt sugallja, hogy a dolgoknak nagyon sokszor két oldala van, két olyan oldal, amely viaskodik egymással. Ezt a játékosságot szerettük volna megjeleníteni vizuálisan is.

Sejtelmes hangulatot teremtő címet kerestem. A Túl közel cím sok mindent jelenthet, jelen esetben sejteti, hogy túl közel kerülhetünk valamihez, amihez nem kellene. Sokféle szereplő van, a főszereplőhöz nem tanácsos túl közel kerülni. Ő az, aki egy olyan közegbe kerül, amely valószínű, hogy nélküle egy virágzó nagyvárossá válhatott volna egyszer. A másik fő karakter túl közel került a saját vágyaihoz, közel van azok beteljesülése, de hogy sikerül-e neki, az kiderül a történet végére ….

Nem csak a természet, hanem a viseletek, házak, ételek bemutatása is korhű. Mennyi és milyen kutatómunka előzte meg az írást?

A történet kitalálása hirtelen pillanat volt, a kutatás ezzel szemben sok időt ölelt fel, könyvtárba jártam, szakirodalmat olvastam. Habár Magyarországon játszódik a cselekmény, a korabeli viszonyoknak is utána kellett járnom. Voltak kitekintések, amerikai történelmi helyzetek, amelyhez a sok western film megtekintése kevés lett volna. A kutatások kirakós játéka, a történeti hitelesség megelevenítése egy évet vett igénybe.

Az első és az utolsó fejezet is kicsit filmszerű megdöbbentő nyitánnyal és zárással. A filmek rajongása miatt vagy írói döntés volt?

A filmek iránti rajongásból tettem bele sunyi módon „flashback”-et. Regényekben nem szokott előfordulni, mert a szakértők szerint érdemes külön választani a filmet és az irodalmat, de én szerettem volna tudatosan így kezdeni. A nyitó flashback után sorrendben játszódó fejezetek vezetnek az első jelenet megismétléséig, ez a filmek iránti tisztelet miatt volt. A vége kettős lezárás: történeti szintű és egy drámai befejezés. Az epilógus megmutatja a főszereplő egész tevékenységének utóhatását.  

Kinek ajánlod olvasásra?

Annak örülnék, ha minél több olvasó kezébe eljutna. Tartalmi elemei miatt talán egy kicsit korlátozott a közönsége, de felnőtteknek mindenképpen ajánlott, és olyanoknak is, akik szeretik a történelmi témákat, a kalandregényeket, vagy akik szeretik a western filmeket, ők biztos megtalálják a számításaikat. Abban reménykedem, hogy széles körben is ismert lesz. Kíváncsian várom, mi fog történni ezután.

fotó: Bakos Katinka