Hetedik alkalommal rendezik meg a Szegedi Egyetemi Színház Találkozó programsorozatát március 15-18. között
Ünnepi program március 15-én a BTK AudMax-ban a Petőfi-rock 50. évfordulója alkalmából

Az esemény apropójából sajtótájékoztatót tartott a SZESZT péntek délelőtt 11-kor az SZTE Rektori Hivatalában. Árkosi Árpád Jászai Mari-díjas rendező, a Szegedi Egyetemi Színpad egykori tagja, és Varga Norbert, a Szegedi Egyetemi Színpad művészeti vezetője ismertette a programok részleteit.

A rendezvény különlegességét a Petőfi-év adja; a költő százötven éve született. A Volt egyszer egy egyetemi színpad - programsorozat a Paál István rendezésében, 1973-ban készült első magyar rockopera, a Petőfi-rock előtt tiszteleg. Helyszínéül, ahogy akkor, most is az SZTE BTK Auditórium Maximum terme szolgál, de a Radnóti Kávéház, valamint a No Milk Today Pub és lemezbolt is csatlakozik a találkozó szakmai lebonyolításához. A részletes programokat lásd lejjebb.

Varga Norbert elmondta, hogy az idén 20 éves Szegedi Egyetemi Színház elődje az Egyetemi Színpad volt, ezért a SZESZT a nagy előd előtt tiszteleg. Az egyetemi színház a magas minnőségű szórakoztatást helyezi előtérbe a felsőoktatás keretei között, aminek példájául a forradalom és a Pál István által írt Petőfi-rock 50. évfordulója szolgál. Hangsúlyozta, a „Volt egyszer egy egyetemi színpad” az ünnepről szól, nem a megemlékezésről, ezen kívül történelmi pillanat, hogy az ötven évvel ezelőtti, és a jelenlegi egyetemi színészek találkozhassanak egymással. Szakmai beszélgetések, könyvbemutatók, színi előadások és koncertek színesítik a programot.

Árkosi Árpád elmondta, a régi előadások megidézésének helyszíne a Radnóti Kávéház lesz. A program két részre tagolható; az első rész Bérczes László színházi szakértő beszélgetése lesz azokkal, akik a Náray István által elkészített monográfiát megkapták. A második részhez sok egykori Petőfi Rock-színészt is meghívtak, hogy együtt idézhessék meg az ötven éves előadást egy szakmai fórum keretében. Az eseményen nem az előadás újra játszása, hanem az arra való reflektálás kerül majd előtérbe. A szervezők a régi tagok közül nagyjából száz fővel vették fel a kapcsolatot, de hogy végül hányan vesznek részt az előadáson, még kérdéses.

Az egyetem felkarolta az elképzeléseit, ezért hálás az intézménynek, mutatott rá ki Árkosi. Az akkori nehéz anyagi körülmények közepette az SZTE biztosította az előadásokhoz szükséges helyszínt és eszközöket. Az egyetemi színház indulásánál az elképzelés egy nagyvárosi attrakció volt, ami kötődik az egyetemhez. Ötven évvel később az Auditórium Maximum még mindig olyan, mint akkor volt, ugyanaz a berendezés, a környezet, mint 1973-ban. Kiemelte, az, hogy a gyorsan változó világban a nagyelőadó fennmaradt, egy furcsán romantikus pillanatot kínál az egyetemi színház eseményeinek felidézéséhez. Erre az alapra az egykori és jelenlegi hallgatók is építhetnek.

A március 15-i ünnepség részletei ide kattintva elérhetők!

A VI. Szegedi Egyetemi Színházi Találkozó (SZESZT) teljes programja pedig itt olvasható!

A Facebook esemény-sorozat: https://fb.me/e/Z02g5Rzn 

Szanyi Dániel

A bejegyzés trackback címe:

https://sztealmamater.blog.hu/api/trackback/id/tr1918070728

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Leírás

Az SZTE Alma Mater, a Szegedi Tudományegyetem alumni szervezete legfőbb célkitűzésének tekinti, egy olyan közösséget építsen, amelyben az egyetem öregdiákjai a diplomaszerzést követően is kapcsolatban maradhatnak az intézménnyel és egymással. Az Alma Mater-tagok részesei lehetnek az egyetemi életnek, értesülhetnek az itt zajló fejlesztésekről, rendezvényekről, és egyedülálló kedvezményrendszert vehetnek igénybe. A szervezet alapvető célcsoportját képezik az egyetemi oktatók és dolgozók mellett azok a volt hallgatók, akik a Szegedi Tudományegyetemen tanultak, és itt szerezték meg diplomájukat.

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása